Homokkal fedték be az ókori Allianoi romjait
2010. december 15. 11:53
Dacára az aktivisták és a régésztársadalom széleskörű tiltakozó akciójának, a területen építendő gát előkészülete miatt a hatóságok nem tágítottak, s az eredeti elképzeléseknek megfelelően homokkal borították be Törökország Égei-tenger parti városát, a római fürdőiről nevezetes Allianoit.
Korábban
Tisztviselők szerint ez volt az egyetlen módja annak, hogy a romokat épségben megóvják a közelben folyó gátépítés járulékos hatásaitól, bár a szakértők erősen vitatják ennek eredményességét. „A módszer elavult és lepusztítja a területet” – mondta el İlker Ertuğrul, az isztambuli építészkamara tagja.
A döntést augusztusban hozta meg İzmir tartomány Bergama körzetének helyi természeti és kulturális örökségvédelmi tanácsa, jóllehet a felek még várnak az Allianoi Initiative Group által benyújtott bírósági kereset eredményére. „Nem csak a megközelítés rossz, a lépés jogtalan is volt” – magyarázta Ertuğrul, aki szerint az illetékes hatóságnak meg kellett volna várnia a bíróság döntését, mielőtt elárasztotta a területet homokkal.
„A hatóságnak legalább meg kellett volna gyorsítania a bírósági ügymenetet, különösen egy olyan döntésnél, amely erősen foglalkoztatja a közvéleményt” – így Necmi Karul, a Régészek Szövetsége isztambuli tagozatának elnöke.
Allianoi a Yortanlı gát elkészülte után kerülhet víz alá; ez a gát abban különbözik a többi törökországi létesítménytől, hogy elsősorban a mezőgazdasági területek vízzel való ellátásáért felelős. „A régészeti feltárások azután fejeződtek be, hogy először kiderült: a területet homokkal árasztják el a gát építése miatt” – idézte fel Karul, majd hozzátette: ez azt jelzi, hogy a hatóságok nem hittek abban, hogy a homok megvédené a víztől az ókori romokat.
„Ebben a régióban a víz hőmérséklete a negyven fokot is elérheti, ezért a kémiai reakciók miatt óriási károk keletkezhetnek a falakban és a mozaikokban” – tette hozzá a szakember, aki szerint a helyzet azért is veszélyes, mivel a víz nemcsak felülről érheti el a romokat, hanem alulról is beszüremkedhet, sőt, a fémek berozsdásodhatnak, a víz pedig tönkreteheti az értékes műkincseket.
Az anatóliai Elazığ tartomány néhány falva hasonló procedúrán ment keresztül, amikor 1965-75-ben a Keban-gát építése folyt. Ertuğrul elmondta: tanulmányok sora foglalkozik ezzel a problémával, az alternatív megoldások várhatóan december 25-én kerülnek a szakértők asztalára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.