2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

John Lennon utolsó interjúja

2010. december 8. 17:11 MTI

Először közli teljes egészében John Lennonnal készült utolsó interjúját a Rolling Stone amerikai kulturális magazin; a pénteken megjelenő lapszámban olvasható szövegből az AP hírügynökség közölt részleteket.

John Lennon három nappal meggyilkolása előtt, 1980. december 5-én beszélgetett Jonathan Cott újságíróval; az interjúból sok minden napvilágot látott az elmúlt 30 évben, teljes terjedelmében azonban most olvasható először. A Beatles egykori tagja az interjúban panaszkodott kritikusaira, akiket - mint mondta - csak a "halott hősök" érdekelnek, optimistán beszélt ugyanakkor családjáról és jövőjéről, és azon tűnődött, milyen sok ideje van még arra, hogy valóra váltsa életcéljait.

"Szavai vidámak, vibrálóak, reményteljesek, felforgatóak és félelem nélküliek. Nem finomított a mondandóján" - nyilatkozta kedden Cott, aki annak idején Lennon lakásán és lemezstúdiójában vette fel az interjút a zenész és felesége, Yoko Ono közös albuma, a Double Fantasy megjelenése alkalmából.

Lennon legkeményebb megfogalmazásait a kritikusoknak tartogatta, akik sem művészetével, sem életútjával nem voltak kibékülve a Beatles feloszlását követő években. "Ezek a kritikusok olyan illúziókat keltenek a művészekről, akár a bálványimádat. Csak akkor szeretik az embereket, ha felfelé tartanak, és a halott hősöket, Sid Vicioust és James Deant akarják újra. Hagyjuk, ne is beszéljünk róluk" - fogalmazott a zenész.

Az interjúban Lennon megjósolta, hogy Bruce Springsteen, akit akkoriban a rock fénylő csillagaként méltattak, hasonló kritikákat kap majd. "Isten segítse Bruce Springsteent, ha majd eldöntik, hogy többé már nem Isten. Ráugranak, és csak azt remélem, hogy túléli" - mondta.

Arról is beszélt, hogy szeretne legkisebb fia, Sean jó apja lenni, majd kitért Yoko Onóval való szoros kapcsolatára. "Csak két embert választottam ki, akikkel együtt akartam dolgozni: Paul McCartneyt és Yoko Onót. Nem rossz találat". "Sohasem követeltem válaszokat az élet kérdéseire. Csak dalokat adtam ki és olyan őszintén válaszoltam a kérdésekre, ahogy tudtam. De továbbra is hiszek a békében, a szerelemben és a megértésben" - foglalta össze negyven éves fejjel élete legfontosabb témáit.

Mint Cott most elmondta, miután Mark David Chapman lelőtte Lennont a New York-i Dakota-ház bejárata előtt, a nagy siketségben csak az interjú egyes részletei fértek be a Rolling Stone magazin címlapsztorijába. A háromórás hanganyagra néhány hónapja bukkant rá pakolászás közben. Úgy vélte, csoda, hogy a mágneses hangszalag nem sérült meg, és tisztán hallható rajta Lennon hangja. A Rolling Stone az interjú mellett Yoko Ono esszéjét is közli, amelyben az özvegy felidézi utolsó közös napjaikat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár