Felfedezték a legrégibb angol kórházat
2010. október 22. 12:32 The Daily Telegraph
Feltárták azt a házat, amely Nagy-Britannia első kórházának adott otthont - számoltak be róla a régészek.
Korábban
A winchesteri Szent Mária Magdolna Kórház helyén végzett radiokarbonos vizsgálatok kimutatták, hogy az egykori, leprásoknak fenntartott intézmény 960 és 1030 között épülhetett. Az analízist földi maradványokon és műkincseken is elvégezték a kutatók, s ezek során ugyanarra az eredményre jutottak.
A felfedezés rácáfol a korábbi vélekedésekre, amelyek az első kórház megjelenését csak a normann hódítások után, 1066 körüli időpontra datálták. „A Szent Mária Magdolnánál végzett ásatások során bepillantást nyerhetünk Nagy-Britannia és Winchester történelmének egy kevéssé ismert fejezetébe. A hely nemzeti értelemben is fontos” – nyilatkozta Simon Roffey, a winchesteri egyetem régésze.
A legkorábbi kórházak közül említést érdemel Harbledown, amelyet az 1070-es években Canterbury városában alapítottak. Winchester a normann hódítás után Anglia fővárosa volt az angolszász korszak nagy részében, London csak a 12. században orozta el a Hampshire megyei város elől a dicsőséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap