Iskolabarát lett a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum
2010. július 4. 17:39 MTI
"Iskolabarát" intézmény lett a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum: uniós támogatással olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósítottak meg, amelyek élményszerűvé teszik a diákok történelmi tájékozódását.
Korábban
Mint azt Székely Zoltán művészettörténész elmondta, a tizenévesek vizuális kultúrájára alapozva alakították ki az információs és kommunikációs pontokon elérhető ismereteket. Az információs pontok interaktív módon segítik a 10-18 év közötti fiatalok történelmi ismereteinek elmélyítését, miközben a térben és időben való tájékozódásukat fejlesztik, s emellett az összefüggések felismerésére, kreatív gondolkodásra is sarkallják őket.
Az emlékmúzeum állandó kiállítása a 19. századról ad áttekintést Széchenyi István életművén keresztül. A névadó szertegazó munkássága lehetővé teszi, hogy a kor gazdasági, politikai és kulturális életét sajátos nézőpontból mutassa be a tárlat, kiemelve ezzel a legnagyobb magyarként számon tartott Széchenyi történelmi szerepét.
A Széchenyi család fél évezredet átívelő történetével és ehhez kapcsolódóan a címertan és a genealógia alapjaival is megismertetik a diákokat a múzeumi szakemberek. A látottak-hallottak elsajátítását kvízjátékkal tesztelhetik a tizenévesek, de szerkeszthetnek önállóan címert és családfát is.
Az információs eszközöket akadálytalanul használhatják a vakok és a gyengén látók is a felolvasó program segítségével, s mivel a képernyő le-fel mozgatható, a kerekesszékkel érkezők és a kisnövésű általános iskolások is élvezhetik az azon megjelenő tartalmakat. Akik csak a virtuális térben látogatnak el a nagycenki kastélyba, azok számára a múzeum honlapján teszik elérhetővé az információs anyagokat és a történelmi kvízt - mondta Székely Zotán.
Az "iskolabarát" kastély kialakítására 11,2 millió forint támogatást nyert a Győr-Moson-Sopron megyei Múzeumok Iagzgatósága az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.