Megnyílt a megújult Jakováli Hasszán-dzsámi
2010. május 24. 10:26 MTI
Megújult Jakováli Hasszán pasa dzsámija Pécsett, Magyarország egyetlen teljes épségben fennmaradt mecsetét végre újra megnyitották a nagyközönség előtt.
Korábban
Bardi Terézia, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának tudományos igazgató-helyettese az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy a 16. század második felében épült, a korabeli török tartományvezetőről elnevezett dzsámi rekonstrukciója 28 millió forintba került.
A munkálatok során a kupola felújításával megszüntették a beázást az imateremben, a kiállító helyiséget pedig tükörszobává varázsolták, s az 1970-es évek óta látogatható régészeti-történelmi kiállítást a muszlim vallásba, az iszlám kultúrába bevezető tárlat váltotta fel.
A dzsámi rekonstrukciója nem volt teljes, a hozzá tartozó minaret továbbra is életveszélyes, nem látogatható. Felújítását tervezik, de egyelőre nincs rá pénz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap