Rómaiak éltek Ács határában

2010. május 7. 08:13

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=28813

A Komárom-Esztergom megyei Ács határában folytatott ásatás során a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei késő római, 4-5. századi település nyomait tárták fel.

A lelőhelyen fellelt telepjelenségek közül kiemelkednek a terület déli részén előkerült épületnyomok. A cölöpszerkezetes földfalazatú lakó- és gazdasági épületek két csoportba sorolhatók: egyik a több más korszakból is ismert, félig földbemélyített, sövényszerkezetes paticsfalú, ágasfás szelemenes tetőszerkezetű, egyszerű épület, a másik pedig a felmenő falú, földfelszínre épített típus. Ez utóbbiak pusztulása sokkal teljesebb, a feltárás során a cölöphelyeket és a döngölt földpadló maradványait sikerült föltárni.

A leletanyag érdekes részét képezik azok az építőanyagok (tetőcserepek, faragott kövek), melyek komolyabb kőépítkezés jelenlétére utalnak – ugyanakkor sajnos kőépületek nyomát nem sikerült megtalálni.

A település területén sok, a régészeti terminológiában kisbronznak nevezett lelet került elő. Ezek nagy része olyan, bronzból vert pénzérme, amely a római pénzforgalom legkisebb értékű egysége volt. Ezek a leletek nem csak a település korának meghatározását segítik, de bizonyítják a római provincia élénk pénzforgalmát még ebben a késői időszakban is.

A lelőhely nyugati része egy kisebb kiemelkedésen feküdt. Itt helyezkedett el a településhez tartozó temető, melynek nagy részét sikerült feltárni. A sírok kevés kivétellel észak–dél tájolásúak voltak, valamennyiből háton fekvő, nyújtott helyzetű vázak kerültek elő. A leletanyagban a késő római korban elterjedt viseleti darabok, különböző típusú fibulák, nagyékek, gyöngyök mellett specifikusabb darabokat is találtak. Ilyen például egy vésett VIVA SXORDICA felirattal ellátott ezüstgyűrű, vagy a sírok egy részében elhelyezett állatcsontok is.