2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Azonosították a második világháborúban elveszett magyar pilótát

2009. november 30. 13:13 MTI

E téren eddig példátlan nemzetközi összefogás eredményeként egy II. világháborús légi ütközet során eltűnt magyar pilóta földi maradványait és gépének roncsait tárták fel szlovák és magyar kutatók nemrégiben Szlovákiában - jelentette be szolnoki sajtótájékoztatón Koller József alezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese.

A felfedezés jelentőségéről az alakulat égisze alatt működő repülőmúzeum munkatársa, Magyarország egyik legismertebb roncskutatója beszélt. Magó Károly elmondta: napjainkban még mindig mintegy huszonöt olyan magyar pilóta sorsa ismeretlen, akik a II. világháborúban tűntek el. Az azóta eltelt bő hatvan esztendőben közülük mindössze tíz katonát tudtak exhumálni a szakemberek. Ám az most először a szlovákiai Búcs község határában fordult elő, hogy külföldön lezuhant repülőgép roncsaiból előkerült magyar pilóta földi maradványait nemzetközi együttműködésben szabadítják ki.

A tényleges feltárás előzményeihez azonban hozzátartozik, hogy a repülőgép roncsait először az 1960-as években szántás közben találták meg helyi gazdálkodók. A motort akkoriban ki is emelték, ám a kutatás ezt követően hosszú ideig abbamaradt – tette hozzá Zsákovics László, a projekt egyik szlovákiai közreműködője. Végül bő egy hónapja szlovák és magyar roncskutatók közösen láttak újra munkához. Mintegy negyven köbméter földet rostáltak át az utolsó morzsáig, hiszen a legapróbb ruhafoszlányra, vagy fémszilánkra is szükségük lehetett a gép és a pilóta azonosításához.



Végül az előkerült csontok, öltözékrészletek és roncsdarabok alapján a szakértők megállapították, hogy minden valószínűség szerint azt a Messerschmitt 109-es típusú német gyártmányú vadászgépet ásták ki a földből, amellyel Horváth György szállt fel 1945. február 19-én a veszprém-jutas-i repülőtérről. Az akkor 23 esztendős hadnagy egy szovjet repülőgépek ellen indult légitámadás résztvevőjeként kapott találatot és halt hősi halált.

A vasvári fiatalemberről azonban évtizedeken át hiába várt újabb hírt családja. Eltűntnek nyilvánították, de bizonyosat senki sem tudott róla – egészen mostanáig – fogalmazott Magó Károly, aki szerint e kutatás legnagyobb sikere a magyar résztvevők számára az, hogy egy bátor katona tragikus története végre lezárulhat. Ehhez már csak annyi szükséges, hogy a hamarosan hazatérő csontokon DNS-vizsgálatot végezzenek, melyet az elhunyt hadnagy ma is élő, hetvennégy esztendős húgának DNS-mintájával fognak összevetni.

A maradványoknak a család ezt követően megadhatja a végtisztességet, míg a repülőgép előkerült darabjai Szlovákiában lesznek kiállítva.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár