Időutazás az algíri metróépítésen
2009. augusztus 19. 08:13
Az Algéria fővárosában épülő új metróállomás alatt a munkások valódi kincsesbányát találtak: a most felfedezett leletek a város 2300 éves történetébe biztosítanak egyedülálló bepillantást.
Korábban
A metróépítés munkálatait így most leállították, és régészek és akadémikusok váltották fel a munkásokat Kasbah, Algír óvárosa alatt, amely egyébként 1992 óta szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján. A jelenlegi ásatások a Mártírok terén, a 12. századi nagymecset mellett folynak, ahol algíri és francia archeológusok a következő hetekben veszik át és tárják fel szakszerűen a 2008 óta folyó munkálatokat.
Már az első felfedezések is biztatóak: a szakemberek ugyanis az oszmán uralom időszakából, illetve az 1830-as évekből, a francia gyarmati uralom kezdeteinek korából találtak régészeti anyagokat. Az ásatások egyik vezetője, Kamel Stiti szerint a feltárás a város történetének egész múltjába bepillantást kínál: így a középkori temető, és városi maradványok mellett egy 4-5. századi keresztény templom romjait is feltárták - az ottani munkálatokat Francois Souq, az INRAP mediterrán régiójának vezetőjének irányításával végzik.
A templomnál már láthatók az egykori oszlopok alapjai, ahogy a mozaikpadló is előkerült. A kutatók azonban többet várnak: reményeik szerint ha mélyebbre ásnak, akkor a föníciai uralom korának leleteit is megtalálhatják majd: az i.e. 3. században Icosium néven létesítettek kereskedőállomást a területen, amelyről a szakemberek azonban egyelőre nagyon keveset tudnak. Így a pun település múltjának megismerésében segíthet az az agyagedény is, amelyet egy közeli útépítésen fedeztek fel, és amelyben Melkart, föníciai istenség képét látni a benne rejlő pénzérméken.
Az algíri vezetés sem tétlenkedik: a leletek kapcsán már elkezdték az állomás újratervezését is, hogy a régészek eredményeit méltóképpen mutathassák be. Ehhez első lépésben az INRAP segítségét kérték, hogy találják ki, miként lehet minél jobban megőrizni a leleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.