Kancsóként használták a kincset érő lófejet
2009. június 12. 13:05
Az épülő lukácsházi víztározó területén találtak rá a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei egy lófejet formázó edénytöredékre. Ez az önmagában is különleges lelet a középkori anyagi kultúra kevéssé ismert részleteibe, a háztartások mindennapi életébe enged bepillantást.
Korábban
A lófejet formázó agyag plasztika a lelőhely egy középkori gödréből került elő. Bár a mívesen megformázott, világosbarna fazekas terméknek csak e kis részlete maradt meg, a koponya homlokrészének közepén található, 1 centiméter átmérőjű nyílás árulkodó jel volt a szakembereknek.
"A középkori egyházi liturgia egyik jellegzetes kelléke volt az aquamanile, azaz egy fémből, általában rézből készült, legtöbbször állatot, vagy lovas vadászt formázó edény. Ugyanakkor ez az Európába keletről, bizánci közvetítéssel került, gyakorlatilag egyfajta „kancsóként” használt tárgy a világi életben is elterjedt" – mondta Belényesy Károly, a KÖSZ régészeti igazgatója.
"Magyarországon viszonylag kevés a Lukácsházán találthoz hasonló edény került eddig elő; e mostani, a 15-16. századból származó lelet rekonstrukcióját a KÖSZ megbízásából Udvardi Balázs restaurátor a külföldi analógiák alapján készítette el" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap