A Petőfi Irodalmi Múzeum lett Az Év Múzeuma
2009. május 17. 10:38 MTI
A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vehette át Az Év Múzeuma-díjat szombaton a múzeumok majálisán, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
Korábban
A PIM a Nyugat-évforduló és a Reneszánsz évhez kapcsolódó tevékenységek, az elmúlt év programjainak, kiállításainak ötletgazdag, példamutató megvalósításáért érdemelte ki az elismerést - hangsúlyozta Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője.
A nyíregyházi Jósa András Múzeum a második, a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a harmadik, a sátoraljaújhelyi Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye a negyedik helyezést érte el. A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által kezdeményezett és szervezett Az Év Múzeuma pályázatra az idén jóval kevesebben jelentkeztek, mint az előző években, viszont eredményes pályázatok születtek - tette hozzá Deme Péter.
Kihirdették a Vendégbarát Múzeum program nyerteseit is. Ez a program három éve indult el a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére. A nagyközönség szavazatai alapján azok a múzeumok nyerhetik el a díjat, amelyek újszerű, kreatív módszerek segítségével nem csupán új ismeretekkel, hanem élményekkel is megajándékozzák a látogatókat, szórakoztatva tanítanak - mutatott rá Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketingvezető-helyettese.
A közönség szavazatai alapján az évi 5 ezres látogatottsági kategóriában az orfűi Malom Múzeum, az 5 és 30 ezer közötti éves látogatói szám kategóriában az esztergomi Duna Múzeum, a legnagyobb látogatottságú intézmények közül pedig a Sóstói Múzeumfalu nyerte el az elismerést, amely pénzjutalommal is jár.
A múzeumok nem csupán őrizni akarják a gyűjteményeket, hanem megmutatni és közkinccsé tenni: a legnagyobb kihívás számukra a magas szintű szakmaiság mellett a kiállított anyagokat "lefordítani a látogatók nyelvére" - emelte ki Renner Zsuzsanna, a nemzetközi múzeumi szervezet, az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Hozzátette: a múzeumok ezen a hétvégén kilépnek tekintélyt parancsoló falaik közül, és a májusi napsütésben sátraikban kínálják mindazt a tudást, ismeretet, amelyet intézményeikben őriznek, gyarapítanak.
Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szavai szerint igen lényeges, hogy a múzeumok úgy mutassák meg gyűjteményeiket, hogy az a látogatók számára vonzó és érdekes legyen. Hozzátette: versenyt kellene indítani múzeumbarát önkormányzat kategóriában is, hogy a települések is érdekeltek legyenek a különféle gyűjtemények bemutatásában.
Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO 1977-ben avatta május 18-át Múzeumi Világnappá, azaz a közgyűjtemények és a múzeumok nemzetközi ünnepévé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap