2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Régészeti kincsek a bevásárlóközpontban

2009. január 19. 11:39

A Kozármislenynél kiásott gyapjas mamut maradványa iránt volt a legnagyobb érdeklődés az első napon azon a tárlaton, amely az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs között épülő szakaszának baranyai nyomvonalán előkerült régészeti leletek válogatott darabjaiból nyílt a baranyai megyeszékhely egyik bevásárlóközpontjában.

Az épületbe és annak boltjaiba betérő vásárlóközönség tagjai közül többen hosszasan időztek az óriás növényevő tízezer éves csontjai mellett, voltak, akik fényképezkedtek is a lapockát, lábszár- és csigolyacsontokat őrző vitrin előtt.

Varga Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének adjunktusa szerint az emberek reakciója nem meglepő, hiszen mamutlelet viszonylag ritka Magyarországon, ráadásul a Kozármisleny közelében kiásott 130 centiméter hosszú lábszárcsont a legnagyobb, melyet itthon valaha is találtak. Hozzátette, hogy a bő leletanyagban sokféle állat csontjai, köztük ősbölényé és lajháré is előkerültek, elemzésük, kiértékelésük folyamatban van, s később várhatóan időszaki vagy állandó kiállításokon is feltűnnek majd. A Feltárul Baranya múltja című, január 25-ig látható kiállítás a csontok mellett több száz tárgyat, köztük övvereteket, karpereceket, agyagedényeket, s egyebek mellett épületdíszeket is bemutat az neolitikumtól a késő középkorig terjedő időszakból. A szervezők azt tervezik: a tárlatot más városokba is elviszik, hogy minél többen megtekinthessék.

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai 2005-2008 között mintegy 800 ezer négyzetméter területet tártak fel az épülő sztráda Baranyát érintő 30 kilométeres szakaszán, ennek során mintegy 430 ezer lelet került felszínre - több mint az elmúlt száz évben a megye egész területén. A munkálatok során 27 ásatási felületen 15 ezer régészeti objektum, azaz gödrök, kutak, árokrendszerek, kemencék, házak maradványait találták meg. Jelentőségét tekintve a leletek közül kiemelkedik a szebényi római kori villaépület, az ezersíros versendi avar temető és a belvárdgyulai neolit kőárok. A régészek olyan érdekességekre is rábukkantak, mint a neolitikum idején készült agyagszobrocskák, késő római sírok, fegyvert díszítő hun kori aranylemezek, antik formákat idéző kelta borkiöntő edények vagy egy épségben megmaradt római bronzüst.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár