Titokzatos árkokat találtak a Kisalföldön
2008. október 14. 12:59
Két vagy három korból származó árokrendszert találtak Rábapatona mellett, az enesei elkerülő nyomvonalán zajló ásatáson. A régészek egyelőre csak találgatják, mikor és miért ásták ezeket - számolt be róla a Kisalföld.hu.
Korábban
Másfél hónapja folyik a leletmentő régészeti feltárás Rábapatonánál, a 85-ös gyorsforgalmi út enesei elkerülő szakaszának majdani csomópontjánál, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai számára azonban egyelőre több a kérdőjel, mint a tény. Egry Ildikó ásatásvezető régész lapunknak elmondta: valóságos árokrendszerre bukkantak, amelynek feketéllő nyomvonala a főúton közlekedők számára is tisztán látszik. Biztosat még egyikről sem tudnak a szakemberek, de az valószínű, hogy két vagy három korszak lenyomatairól van szó.
Az egyik – a mai főúttal párhuzamosan futó – talán egy középkori út melletti vízelvezető lehetett. A másik – amely lekerekített sarkú négyszög formájú, 120–150 méter hosszú oldalakkal – a jelenlegi feltételezések szerint a parcellahatár szerepét töltötte be a római vagy a középkorban, de az is elképzelhető, hogy egy római katonai alakulat által kiásott, ideiglenes menettábor nyomaira bukkantak.
A legkülönösebb egy szabályos kör alakú, mintegy tíz méter átmérőjű árok: ez akár egy három és fél ezer éves halomsír – azaz mesterséges dombocskába ásott sír – maradványa is lehet. A rejtélyeket jövő tavasszal légi fotók készítésével kívánják megfejteni, a kelő vetés eltérő színárnyalatai ugyanis kirajzolhatják többek között az árkok folytatását is a fel nem tárt területeken.
Tovább a teljes cikkhez
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.