Restaurálták Raffaello mesterművét
2009. március 20. 12:30 MTI
Raffaello mesterművének, A szűz eljegyzésének felújítása nagyon izgalmas kaland volt a restaurátorok számára - mondta Emanuela Daffra restaurátor csütörtökön a milánói Brera galériában a kész mű bemutatásán.
Korábban
A festményt Raffaello Santi 1504-ben, 21 éves korában készítette a San Francesco in Citta di Castello templom megbízásából. Mária és József esküvőjét ábrázolja, kiemelkedő alkotás élénk színeivel és a háttérben található kör alakú templommal. Százötven évvel ezelőtt hajtottak rajta végre teljes körű felújítást, azóta jelentősen besötétedett. 1985-ben kisebb javításokra is szükség volt, mivel egy látogató kalapáccsal támadt neki, megsértve a szüzet a hasán és a könyökén.
A restauráció közel egy évig tartott, röntgensugarakkal végzett és radiografikus vizsgálatokat is végeztek, ugyanakkor a kép egyetlen darabját sem távolították el a munka során. Felújították az arany keretet is, amelyet kisebb portrék, mitikus állatok, virágok és kis domborművek díszítenek. A képet 1805-ben vásárolta meg a mai galéria elődje, a Képzőművészeti Akadémia. A mostani felújítás egybeesik a Brera galéria létrejöttének 200. évfordulójával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap