Kínába utazik a kis hableány
2009. március 25. 13:13 MTI
Egy új kínai szobor áll majd a 2010-es sanghaji világkiállítás idejére Kínába költöző koppenhágai kis hableány helyére - közölte a dániai szervezőbizottság.
Korábban
John Hansen, az expón való dániai megjelenésért felelős szervező elmondása szerint a közel száz éve a kikötőben álló szobrot ideiglenesen váltja fel egy kínai műalkotás, amelynek elkészítésére kiírt pályázatra összesen négy tervezet érkezett. Az elvárásoknak mindegyik pályamű megfelelt - mondta Hansen, hozzátéve, hogy a legnagyobb problémát most az jelenti, hogy a nyertest "túl sok" jó terv közül kell majd kiválasztani.
A koppenhágai városi tanács heves vita után március 12-én engedélyezte, hogy az 1913 óta városi jelképnek számító szobrot kiállítsák a jövő májusban kezdődő sanghaji világkiállításon. Hans Christian Andersen 1831-ben megjelent meséjének főszereplőjéről, a Kis hableányról mintázott szobor egyébként Dánia egyik legismertebb turisztikai nevezetessége.
A sanghaji világkiállításra 70 millió, többségében kínai látogatót várnak, és a dán szervezők szerint a kis hableány nagyban elősegíti majd a skandináv ország megismertetését. A pavilon ékességének szánt műalkotást egy medence közepén helyezik el, amelyet a koppenhágai kikötőből származó, fürdésre is alkalmas tengervízzel töltenek fel.
A kínai rendezvényeken általános szigorú biztonsági intézkedéseknek köszönhetően Sanghajban a szobor nagyobb biztonságban lesz, mint a koppenhágai kikötőben, ahol korábban már többször megrongálták. Volt, hogy muszlim ruhába öltöztették, festékkel öntötték le, kétszer pedig még le is fejezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap