Meghal Pálóczi-Horváth György író
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten született 1908. március 20-án. A második világháború idején, Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága után Egyiptomba ment és Kairóban a brit hírszerzés, a SOE (Special Operations Executive) szolgálatába lépett. 1943-ban Törökországban tartózkodott és angol oldalon részt vett a Kállay-kormány kiugrási kísérletével kapcsolatos tárgyalásokon. 1945-ben Londonban a BBC magyar osztályára került. 1947 májusában hazatért. Budapesten kommunista párttag és a Tovább című kommunista hetilap felelős szerkesztője lett. 1948-49-ben a Magyar Rádió idegen nyelvű adásait vezette, majd a Hungária Könyvkiadó irodalmi vezetőjévé nevezték ki. Koholt vádak alapján 1949. szeptember 25-én letartóztatták, 1950. november 29-én, majd másodfokon 1951. január 12-én 15 évi fegyházra ítélték. 1954. szeptember 13-án szabadult, 1955-ben rehabilitálták, majd az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott és az Irodalmi Újság cikkírója lett. 1956 novemberében Nyugatra menekült, Londonban telepedett le és részt vett az Irodalmi Újság szerkesztésében, valamint kiadásában. Magyar Írásait az Irodalmi Újság és Szemle közölte. Angol lapoknak is dolgozott, a többi között a Timesnak, a Sunday Timesnak. Londonban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap