2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szerzői jog védheti a piramisokat

2008. január 3. 08:00

Egyiptom szerzői jogi védelem alá kívánja helyeztetni régészeti kincseit, amelynek alapján kártérítést kérhet a piramisok, a Szfinx és minden ókori műemlék másolatainak szerzőitől.

Zahi Hawass, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő szervezet (Egyiptomi Régiségek Főtanácsa) vezetője az intézkedést azzal indokolta, hogy így kívánják biztosítani az ásatásokhoz szükséges pénzt. `Az új törvény megtiltja majd az egyiptomi műemlékek teljes egészében történő másolását` - mondta Hawass, aki szerint a jogszabály nemzetközi hatályú lesz. Hozzátette, hogy a parlament rövidesen tárgyalja majd a kormány által e témában kidolgozott jogszabálytervezetet, amely azonban az egyiptomi kézműveseket nem károsítja.

"Ezen műemlékek reprodukálási jogainak kizárólagos törvényes letéteményese Egyiptom lesz, ezért az ország pénzügyileg hasznot húzhat ebből a műemlékek restaurálása, megóvása és védelme érdekében"
- tette hozzá. A törvény "nem tiltja majd az egyiptomi és a külföldi művészeknek, hogy haszonszerzés céljából rajzokat vagy reprodukciókat készítsenek az egyiptomi és a fáraók korának emlékműveiről, feltéve, hogy azok nem az eredeti pontos másolatai" - hangsúlyozta Hawass.

A szakember szerint a művészek meríthetnek ihletet mindabból, ami körülveszi őket, így a műemlékekből is. A Las Vegas-i Luxor szállodával kapcsolatban - amely honlapján "a világ egyetlen piramisformájú épületeként" hirdeti magát - Hawass úgy ítélte meg, hogy formája ellenére nem a fáraók korának pontos másáról van szó, miután belső elrendezése különbözik a piramisokétól.

Az egyiptomi főrégész azután beszélt erről, hogy az al-Vafd című  ellenzéki napilap vasárnapi kiadásában kérte a Las Vegas-i szállodakomplexumot, hogy nyeresége egy részét utalja át Luxor városának, ahol a legendás Királyok Völgye található. "Harmincötmillió turista látogat Las Vegasba, hogy lássák Luxor város másolatát, míg az eredeti egyiptomi Luxor városát csak hatmillióan keresik fel" - panaszolta a lap.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár