Dualista istenhittel magyarázzák a második szfinxet
2007. szeptember 10. 13:00
Egy egyiptomi kutató azzal a meglepő feltételezéssel állt elő, hogy az ókori egyiptomi történelem és a régészeti bizonyítékok azt sejtetik: két szfinx állt a piramisok közelében.
Korábban
A kutató szerint a két szfinx elmélete egybevág az ókori egyiptomiak dualizmusra épülő hitével. Egy nemrég tartott konferencián elméletét ókori egyiptomi feljegyzésekkel támasztotta alá, amelyek arról számolnak be, hogy a szfinx egy részét villámcsapás sújtotta. Szerinte ugyanis ez lehet a kapcsolat a második szfinxhez, amelyet szerinte az egyiptomi főisten átka miatt távolíthattak el.
"A Szakkarában, különösen a Vanisz pramisban talált pramisszövegek azt mesélik el, hogyan keletkezett a világegyetem az egyiptomiak szerint. Ez a felfogás a dualista hit alapja. A 600. számú kijelentés szerint Aton, az egyiptomi mitológia tökéletes és teremtő istene fiát, Sut, és lányát, Tefnut, hím és nőstény oroszlánként a világmindenség két szélső pontjára helyezte. Sunak a szájában tartva el kellett vinnie a napkorongot Tefnunak, aki ugyanígy cselekedett, így jött létre a Nap körforgása" - állítja.
Mivel a ciklus a napfelkeltét és a napnyugtát, az életből a halálba vezető utat jelképezte, a kutató szerint két szfinxnek kellett lennie. "A napkultusz esetében mindig egy hím és egy nőstény oroszlánról van szó, akik egymással szemben, egymás mellet, vagy egymásnak háttal állnak. A karnaki templom első pülonjáig (kettős kapu) vezető két, kosfejű szfinxsor, valamint a luxori templomhoz vezető emberfejű szfinxsor a dualizmust támasztja alá, de más bizonyítékokat is találhatunk, pl. Alsó- és Felső-Egyiptom kettős koronája, Ízisz és Ozirisz, Hathór és Hórusz."
De hová lett a nőstény szfinx - teszi fel a kérdést az egyiptológus. Szerinte a magyarázatot IV. Thotmesz ún. Álom-sztéléje rejti, amely két szfinxről számol be. A felirat szerint Keopsz fáraó, a Nagy Piramis építtetője, helyreállította a villámcsapás sújtotta szfinxet.
"A szfinx vizsgálata során kiderült, hogy a nyakán keletkezett sérüléseket kijavították. De azt is felfedeztük, hogy a villám a szfinx nyakán kívül egy fügefát, és egy a fa és a szfinx közötti tárgyat is megrongált, amelynek maradványai a Völgytemplom mögött fekszenek. A NASA Endeavour műholdjának felvételei is megerősítik a felfedezést. Nagyon is valószínű, hogy villám csapott a szfinxbe, mivel a szobrot gyakran ábrázolták kettős fémkoronával a fején, ami odavonzhatta a villámot" - véli Szammáa.
"Véleményem szerint az építményeket az oroszlán isteneknek ajánlották, akiktől támogatást vártak. A szfinx lábánál talált lerombolt templom és a második szfinx feltételezett helyétől nem messze fekvő Völgytemplom bizonyítja, hogy a két szobor istenséget ábrázolt. De arra is felhívnám a figyelmet, hogy a gízai fennsíkon lévő építmények egyikén sincsenek hieroglifák, így rejtélyek maradtak az Óbirodalom kora után élt egyiptomiak számára."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.