Elkelt a magyar gályarabokat mentő admirális levele
2007. november 25. 15:00
11500 euróért - csaknem 3 millió forintért - kelt el Hollandiában a magyar gályarab lelkészek kiszabadításáról is híres Michiel De Ruyter admirális egy saját kezű levele.
Korábban
De Ruyter (1607-1676) tengerésztisztből folyamatosan emelkedve vált flottaparancsnokká. Fő feladata az volt, hogy nyitva tartsa a holland flotta előtt a tengereket, és biztosítsa a szabad kereskedelmet. Eközben a britek, a spanyolok, a dánok és a franciák hajói ellen is több csatát kellett vívnia.
Néhány hónappal később Szicília partjainál De Ruytert ágyúgolyó sebesítette meg a lábán, és a seb elfertőződésébe belehalt a flottaparancsnok. Az admirálistól kevés kézzelfogható emlék maradt fenn. A mostani levél 1659. szeptember 25-én kelt, De Ruyter az alatt írta, hogy a holland hajók a dán flottával csatáztak Dánia partjainál. A tengernagy az amszterdami admiralitásnak számol be benne a helyzetről, és jelzi, hogy svéd ellenfelekkel is harcba kíván szállni a közelben.
Születésének 400. évfordulója tiszteletére idén Hollandia-szerte De Ruyter-évet rendeztek. Az említett magyar epizód miatt az admirális emlékére Magyarországon, illetve a hollandiai magyarság és magyar diplomácia szervezésében is tartottak rendezvényeket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap