Megszületett Emil Hermann Fischer kémikus
2004. szeptember 13. 12:06
A modern szerves kémia egyik megalapozója Euskirchen-ben látta meg a napvilágot. Alapvető jelentőségűek a cukorkémiai területen elért eredményei: értékes felfedezéseket tett az aminosavak összetételére és a polipeptidek szintézisére vonatkozóan. A polipeptid elnevezés egyébként tőle származik. 1899-ben ő valósította meg a purin szintézisét, de több egyéb purinvázas vegyületet is előállított, s kidolgozta szintézisüket is. 1903-ban ő fedezte fel a dietil-barbitursavat, s ez tette lehetővé a Veronál nevű gyógyszer későbbi előállítását. Bebizonyítván, hogy a monoszacharidok több értékű alkoholok oxidációs termékei, ő osztotta a cukrokat aldózokra és ketózokra. A cukrok térszerkezeti vizsgálataival ő teremtette meg a klasszikus sztereokémiát. Tanulmányozta az optikailag aktív vegyületeket, ő állította elő a lizint, és ő fedezte fel a prolint. Tanított is, Erlangenben, Würzburgban, majd Berlinben volt katedrája. 1902-ben kémiai Nobel-díjat kapott `a cukrok és purinvázas vegyületek szintézise területén végzett rendkívüli munkája elismeréseként`. Berlinben hunyt el 1919. július 15-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05