2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bikafuttatással ünneplik a baszk szent napját

2007. július 12. 16:00

A San Fermin fesztivál minden egyes napján más-más marhatenyésztő válogatott bikái, előttük pedig többszáz turista csörtet végig az ebből az alkalomból lezárt szűk utcákon.

A pamplonai bikafuttatás eredete a történelem homályába vész. Már a 13. századból maradtak fenn említések a város védőszentjének ünnepéről, ám akkor az eseményt még októberben tartották a 10-i Szent Fermin-naphoz kötődve. Később a városka tanácsa úgy döntött, hogy a nagy sokaságot vonzó ünnepséget egy sokkal kellemesebb évszakban, nyáron rendezzék meg, San Fermin fesztiválja így csúszott át július 7-re. Az évszázadok során az egy napos vallási ünnep a hozzá kapcsolódó körmenettel, vásárral, mulatozással és bikafuttatással néhány naposra, majd egy hetesre nyúlt.

A baszk kisvárost és magát a San Fermin-ünnepet 1926-ban megjelent "Fiesta, a nap is felkel" - The Sun Also Rises (korábbi fordításban Különös társaság) című regényével az amerikai Nobel-díjas író, Ernest Hemingway tette világhírűvé. Hemingway először 1923-ban járt a fesztivál ideje alatt Pamplonában, majd később többször is részt vett az eseményen.

Ma a bikafuttatás, azaz az encierro július 7-14-ig tart. A marhákat - 6 felajzott bikát és ugyanennyi békésebb ökröt - 8 napon át minden nap reggel 8-kor hajtják rá a 825 méter hosszú útszakaszra, amely a Santo Domingónál lévő karámtól az arénáig tart, a keresztutcákat erre az időszakra lezárják. A táv 825 méter, amelyen a bikák és futók tömege körülbelül 3 perc alatt robog végig. A bikák élete az este folyamán az arénában ér véget, ahol a hagyományos spanyol bikaviadalokhoz hasonló corrida zajlik.

Az első, 1924-ből való hivatalos feljegyzések óta tizenhárman veszítették életület a bikafuttatáson, az utolsó haláleset 1995-ben történt, minden évben több százan sebesülnek meg.

Idén a látványosságot megelőző napokban több száz meztelen állatvédő követelte a bikafuttatás betiltását Pamplonában. A félig vagy teljesen pucér demonstrálók a többi között "a bikaviadal tortúra, nem kultúra" és a "bika: igen, bikaviadal: nem" feliratú transzparensekkel vonultak fel. Az Emberek az Etikus Állattartásért (PETA) nevű nemzetközi állatvédő szervezet felhívására számos országból sereglettek össze tüntetők Pamplonában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár