A kulturális forradalomhoz hasonlít a kínai városfejlesztés
2007. június 15. 18:00
Egy kínai politikus nemrég megjelent publicisztikájában arra figyelmeztet, hogy az ország az évek óta folyó gazdasági fejlődés miatt elveszítheti kulturális identitását.
Korábban
Qiu Baoxing, építési miniszterhelyettes szerint az ország kulturális örökségét jelenleg ugyanolyan károk érik, mint amilyeneket az 1966-76-os kulturális forradalom során egyszer már el kellett szenvedniük. Akkor a forradalmi politika jegyében a vörösgárdisták fosztották ki a templomokat és égették el a szent szövegeket. A mai pusztítás is hasonló, csak azt a különböző cégek a gazdasági fejlődés jelszava alatt végzik - állítja a politikus.
Emiatt azonban a legtöbb város szép lassan ugyanolyan lesz, és a települések elveszítik egyedi arculatukat. Mindez a helyi tisztviselők hibája, akik egyáltalán nincsenek tisztában a kulturális örökség értékével. Éppen ezért a cikk aláhúzza, hogy a világ egyik legrégibb civilizációjának számító Kína túl magas árat fizet a gazdasági fejlődésért.
Sokszor azonban az sem segít, ha a renoválás mellett döntenek, ennek ugyanis kínai változata sokszor többet árt, mint használ: Sanghaj egyik történeti városrészébe a felújítás után bárokat, boltokat és egy Starbucks kávézót költöztettek. Sok helyi önkormányzat pedig pont a hasonló, gazdasági sikerrel kecsegtető kulturális vidámpark megépítésének példáját látja követendőnek. A kínai kulturális örökségvédelem munkatársa, Tong Mingkang szerint a hasonló lépésekkel csak szegényebb lesz az ország.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05