Felavatták a budapesti Mansfeld Péter-emlékművet
2007. március 23. 16:00
Emlékművet állíttatott Mansfeld Péternek halála 48. évfordulójára a Budavári Önkormányzat; Melocco Miklós szobrászművész mészkő domborművét szerdán avatták fel.
Korábban
Mint mondta, nem véletlen, hogy még halálában is félt tőle a magát mindenhatónak tudó hatalom. "A diktatórikus hatalom ugyanis mindig fél a szimbólumoktól, mert tudja, hogy nincs hatalma felettük. Ezért kellett Mansfeld Péternek meghalni" - hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás.
M. Kiss Sándor történész avatóbeszédében a "forradalom kisdobosának" nevezte Mansfeld Pétert. "A kommunista uralom a válságot brutalitással, tankokkal, tömeges akasztással és börtönnel tudta kezelni. S ebben a börtönben bőven elfért egy tizenéves kölyök is, sőt alkalmasint a bitó is kijárt neki" - jegyezte meg a történész.
Melocco Miklós szerint Mansfeld Péter "mintha arra lett volna teremtve, hogy rövid fénylő pályát fusson be, amelynek csakis erőszakos halál lehet a vége", ezért a domborműre a hullócsillag felirat került. A szerdán felavatott domborművön a művész a fogva tartóitól megszökött és magát a mélybe vető alakot örökíti meg. Mansfeld Péter ugyanis egy helyszínelés alkalmával a négy méteres mélységbe ugorva kísérelt meg szökést.
Mansfeld Péter 1956 októberében, 15 évesen csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. A forradalom leverését követően először életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, majd az ítéletet halálbüntetésre változtatták és 1959. március 21-én kivégezték. Mansfeld Péter rehabilitálása 1990-ben történt meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.