Meghal Esterházy János szlovákiai magyar politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Nyitraújlakon született 1901. március 14-én. Csehszlovákia, majd Szlovákia területén élt, 1932-től a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, 1935-től Kassa országgyűlési képviselője volt. Politikai programjában azt hirdette, hogy `Ne legyen Szlovákiában uralkodó és kisebbségi nemzet`. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt elnökeként, 1939-től a Szlovákiai Magyar Párt vezetőjeként vállalta a magyar kisebbség érdekeinek képviseletét. 1938-ban az utolsó lehetséges időpontig küzdött azért, hogy a Csehszlovák Köztársaságon belül méltányos módon oldják meg a kisebbségek sorsát. Kassa országgyűlési képviselőjeként 1941-ben a parlamentben egyedül ő szavazott a zsidótörvények ellen. 1944-ben a nyilasok Budapesten rövid ideig letartóztatták, majd illegalitásba vonult. 1945 áprilisában már a csehszlovákok tartóztatták le törvénysértő módon, s átadták a szovjet hatóságoknak, akik lágerbe hurcolták. Moszkvában 10 évi kényszermunkára, míg Pozsonyban 1947-ben, távollétében halálra ítélték. Fábry Zoltán (a szlovákiai magyar közélet és irodalom egyik vezető alakja) `tiszta gyilkosságnak` nevezte a pozsonyi bíróság ítéletét. Szerinte Esterházy személyében az egész szlovákiai magyarság nyakába akasztották a kötelet. A szovjetek 1949-ben adták ki a csehszlovák szerveknek. Akkor korábbi halálos ítéletét köztársasági elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönre, majd 1955-ben 25 évi börtönre változtatták. Morvaországi börtönében halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap