Római építőmunkások lábnyoma Szombathelyről
2007. február 9. 10:15
A késő római korból, a harmadik századból származó sírokat tártak fel a régészek Szombathelyen, a Bartók hangversenyterem felújítási és bővítési munkálatait megelőző archeológiai kutatás során.
Korábban
`Az ásatást megelőzően már tudtuk, hogy itt régészeti leleteknek kell lenniük, hiszen a helyi zeneiskola építésekor az 1960-as években kutató, szondázó jellegű ásatásokra került sor ezen a területen` - mondta, hozzáfűzve: nem csalatkoztak a korábbi jelzésekben, hiszen a mostani ásatáson húsz római kori sír került elő, az épület pincéjében pedig az ókori csatornahálózat egy darabját is megtalálták.
Kiss Péter a Múlt-kor olvasói számára sem ismeretlen: decemberben például arról tudósított minket, hogy a magyarországi híradásokban méltatlanul kevés figyelmet kapott Savaria északi temetőjének feltárása. Az ókori város nekropolisza gazdag leletanyagot tartalmazott: innen került elő a Pardust és Senilist, a két legendás gladiátort formázó gyönyörű, csontnyelű bicska.
Kiss Péter, az ásatást vezető régész kezében tartja a kiállítás egyik legérdekesebb darabját, egy rátétdíszes üvegpalackot a szombathelyi Savaria Múzeumban |
Gladiátorokat ábrázoló késnyelek - tudjon meg róluk még többet! |
Agyagból készült mécsesek |
Csontból faragott Cupidó |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap