A lagúnáktól Bizánc ostromáig: a tengeri városállam viharos története

Keresztények a keresztények ellen

A másik, szintén szép képanyaggal ellátott kötetben egy sokat vitatott történelmi eseménybe, az "eltérített" negyedik keresztes hadjáratba nyerhetünk betekintést. 1202 és 1204 között a vitézek ugyanis a Szentföld helyett a magyar kézen lévő Zárát és a keresztény Konstantinápolyt foglalták el. Az Előszóban a kötet koncepciójáról olvashatunk, a munka a Velence melletti védőbeszédnek tekinthető.

Az előzmények ismerete nélkül azonban nehéz ítéletet mondani, ezért a szerző a szakirodalom segítségével összefoglalja a keresztes háborúk korának politikai helyzetét, egyben kitér a fontosabb eseményekre. A keresztes gondolathoz Velence óvatosan közeledett, mivel nem akarta veszélyeztetni az ekkor már gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatait. Hiába tiltották a pápák a "hitetlenekkel" való üzletelést, a Köztársaság kedvező megállapodásokat kötöttek a muzulmánokkal. Az első keresztes hadjárat után létrejövő keresztes államok helyzete nem volt könnyű, ezért a flottával rendelkező itáliai kereskedővárosok előnyös szerződéseket tudtak életbe léptetni. A második és harmadik keresztes hadjárat kudarccal végződött, ráadásul ez utóbbiban a nagy formátumú német-római császár, I. (Barbarossza) Frigyes életét vesztette. Pedig Jeruzsálem 1187-es újbóli elfoglalása sokkolta a keresztény világot, és az uralkodót képesnek tartották a csorba kiköszörülésére.

III. Ince pápa 1198-ban szólított fel a kereszt ismételt felvételére. A szervezők az Alexandriába való eljutás érdekében a tengeri utat választották, ezért Velencéhez fordultak, akivel szerződést kötöttek. (A szerző a kötet végén függelékben közli a korszakra vonatkozó legfontosabb dokumentumokat.) Az egyezség értelmében Velence vállalta 4500 lovag, ugyanennyi ló, 9000 fegyverhordozó és 20 ezer gyalogos katona átszállítását és élelmezését. A szállítás költsége óriási összegre rúgott, ugyanakkor igénybe vette a Köztársaság teljes hajózási kapacitását.

A keresztesek Velence környékén kezdtek gyülekezni, de a flotta csak akkor állt a rendelkezésükre, ha a teljes összeget kifizették. Erre azonban nem került sor, mivel nem érkezett meg annyi ember. A szerző felsorolja a történészi álláspontokat, és a jogász szemével értelmezi a helyzetet. Velencét nem terheli felelősség, mivel ők teljesítették a feltételeket, a keresztesek nem voltak képesek kellő létszámban összegyűlni. Más kérdés, hogy "szerencsére" Velence azonnal tudta a megoldást: vagy megfizetik a kialkudott összeget, vagy elfoglalják Zára városát. 1202 novemberében ez utóbbira sor is került.

Bizáncban a 12-13. század fordulóján polgárháborús helyzet alakult ki, ami lehetőséget teremtett a beavatkozásra. A birodalom a keresztesek szemében mindig is "gyanús" volt, mivel nem támogatta teljes erejével a hadi vállalkozásokat. A mesés kincsek reménye és az egyházegyesítés lehetősége miatt a sereg nagy részének nem okozott lelkiismeret furdalást, hogy egy keresztény várost vettek ostrom alá. III. Alexiosz császár bízott a falak erejében, de más eszközzel nem rendelkezett. Ugyanakkor a városbeliek keményen ellenálltak, a velenceieknek ádáz küzdelem után sikerült a védők erejét megtörni.

Az első ostrom után a támadók még bíztak a politikai helyzet megoldásában, de az általuk támogatott bizánci herceg erőtlennek bizonyult. Ezért a keresztesek ismét a fegyverekhez nyúltak, a város teljes elfoglalására 1204 áprilisában került sor. A győztesek három napi szabad rablást engedélyeztek maguknak. A hihetetlen mennyiségű kincs egy része Velencébe vándorolt. 1204. május 16-án IX. Balduin koronázásával megalakult a Latin Császárság, amely 1261-ig állt fenn.

1. Városból tengeri nagyhatalom
2. Államigazgatás - velencei módra
3. Keresztények a keresztények ellen
4. Velence, mint bűnbak