A Nemzetibe költözik a Múzeum-körút
2006. december 15. 11:45
Megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány új időszaki kiállítása.
Korábban
Különleges találkozók a megújult terekben
A Múzeum-körút című kiállításra a 86 művész 144 remekműve 16 múzeumból és közgyűjteményből, valamint számos magángyűjteményből érkezett. A rendezők nem titkolt célja, hogy a Pollack Mihály tervezte épület 12 éve tartó rekonstrukciója során megújult belső terekeivel is megismertesse a látogatókat, felidézve egyben a Magyar Nemzeti Múzeum falai között 1846-ban megrendezett első kiállítást is, a Pyrker-képtár bemutatóját.
A KOGART Ház nevét 2004-ben ismerte meg a közönség, amikor az egykor a Fiatal Művészek Klubjának otthont adó Andrássy úti palotát kiállítótérré alakítva megnyitotta kapuit. Azóta mintegy 20 nagysikerű kiállítást rendeztek itt. Az alapító, Kovács Gábor maga is ismert műgyűjtő.
A korábban a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő híres Munkácsy-kép, a Poros út I. - amely néhány éve a Mű-Terem Galéria árverésén cserélt gazdát - most ismét látható lesz. Gulácsy Lajos főművét, az Ópiumszívó álma, és Csontváry Kosztka Tivadart a Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben című képét a Janus Pannonius Múzeum adja kölcsön.
A Kovács Gábor gyűjtemény darabja Szinyei Merse Pál Patakpart című képe, amely szerepelt a Műcsarnok 1897. évi tavaszi kiállításán, és egykor Szmrecsányi Pál nagyváradi püspök birtokában volt. Budapesti magángyűjteményből érkezett egy másik Szinyei Merse Pál festmény, az 1916-ban készített Vadregényes táj. Mészöly Géza nagyméretű festményét, amely a Vadkacsavadászat címet viseli, eddig a Magyar Nemzeti Galéria letéteként a Széchényi Könyvtár olvasói láthatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.