Megszületett Mihail Lomonoszov, a felvilágosodás első jelentős orosz képviselője
2004. szeptember 13. 12:06
Mihail Vasziljevics Lomonoszov Gyenyiszovkában született. A moszkvai Szpasszkij-kolostor akadémiáján tanult, majd bányászati tanulmányokat folyatatott a szentpétervári akadémián. Németországi tanulmányútján filozófiát hallgatott és természettudományi ismereteket szerzett. 1742-től a szentpétervári akadémián fizikát tanított, 1745-ben a kémia professzorává nevezték ki. Ő volt az első, aki orosz nyelven tartotta előadásait. Megírta az első, valóban tudományos orosz nyelvtant, egységesítette az orosz helyesírás szabályait. Lerakta a kinetikai hő- és gázelmélet alapjait; megfogalmazta, majd kísérletekkel igazolta a tömegmegmaradás törvényét, s meghatározta az abszolút 0 fok létezését. Mint geológus a földtani változások állandóságát, a történések folyamatosságát hirdette. Tudományos és filozófiai nézeteiben a materializmus talaján állott, s nagy eszmei hatást gyakorolt a XIX. század eleji haladó gondolkodókra és később a nagy orosz forradalmi demokratákra. 1755-ben életre hívta a moszkvai egyetemet, amelyet rendi különbségeken felül álló tanintézetté tett. Az intézmény 1940-től a nevét viseli. Tagja volt a szentpétervári akadémiának. Verseket, tragédiákat és eposzt is írt. Az orosz költészetben meghonosította az antik versformákat. Szentpétervárott hunyt el 1765. április 15-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap