Felelevenítik a szőregi csatát
2006. július 26. 15:00
Augusztus első hétvégéjén újra csatatérré válik Szeged és környéke, ugyanis a VII. Nemzetközi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó keretében a szőregi csata 157. évfordulóján a városba érkező hazai és külföldi csapatok újra vívják a 1848-49-es szabadságharc egyik ütközetét.
Korábban
Hagyományőrzés szakértő kommentárral
A fesztivál augusztus 4-én, pénteken Szeged belvárosában toborzóprogrammal indul: a különféle haderőnemekből verbuválódott csapat megismerteti a város lakóit a fesztivál programjával, a hadtörténet iránt érdeklődőknek pedig egy asztalméretű térképen lépésről-lépésre bemutatják a szőregi csata menetét. Estig megérkeznek a csatában résztvevő csapatok és kialakítják táborhelyüket a szőregi általános iskolában.
A csata 2000-ben és az ütközet teljes története |
Vasárnap délelőtt következik a fesztivál fő attrakciója, a csatabemutató, melyen a magyar mellett erdélyi, cseh, szlovák, német és osztrák csapatokat megjelenítve mintegy 250 fő vesz részt. Az egykori bányagödörben kialakított csatatéren a hadijátékot a szervezők azok számára is igyekszenek követhetővé tenni, akik kevésbé járatosak a XIX. századi hadviselés rejtelmeiben, az elmúlt esztendőhöz hasonlóan szakértő kommentár segíti majd az eligazodást.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.