2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megfosztják trónjuktól a Habsburgokat

2004. szeptember 13. 12:06

Erdély 1707 elején végrehajtott kuruc birtokbavételét követően június elején, az ónodi mezőn került sor a Ráckóczi-szabadságharc legjelentősebb országgyűlésére. A fejedelem tervei szerint a diéta feladata az egyre komolyabb gazdasági nehézségek és a pénzügyi válság leküzdése, az államhatalom megerősítése, a hadseregszervezés folytatása, valamint - titokban tartott programpontként - a Habsburg-ház trónfosztása volt. A május 31-én Ónodon megnyitott országgyűlés a financiális válság megoldására kétmillió forint hadiadót vetett ki, melynek fizetésére a nemeseket is kötelezték. A rézpénz értékét 60%-kal leszállították, ám a devalváció már nem helyettesíthette a nemesfém pénzek újbóli bevezetését. Az ország igazgatását a fejedelemre és a szenátusra bízták, valamint állandó `törvénytévő táblát` állítottak fel. Hadseregszervezési szempontból az egységes hadiszabályzat (Regulamentum Universale) becikkelyezése volt páratlan jelentőségű, hiszen ilyen, az egész hadseregre érvényes szolgálati szabályzat és törvénykönyv országgyűlési elfogadására először került sor Magyarországon. A rézpénzzel kapcsolatos vita során nyílt ellentét robbant ki a vármegyei nemesség soraiban szerveződő békepárt és a szabadságharc katonai vezetői között, mely végül az elégedetlenkedő Turóc megyei követek lekaszabolásához vezetett. Az országgyűlés kimondta a Habsburgok (immár második) trónfosztását. Miként azt a fejedelmi helytartóvá kinevezett Bercsényi Miklós megfogalmazta: `Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé!`

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár