Benyovszky Móric, a felvilágosult kalandor
2006. május 24. 15:30
Korábban
Sikertelen amerikai tervek
Részt vett a bajor örökösödési háborúban, 1778-ban gróffá emelték, bár e címet már korábban is használta. Az 1779-es tescheni békekötés után ismét új kalandokat keresett: Amerikában a függetlenségi háború Pulaski tábornok vezette lengyel légiójához akart csatlakozni - sikertelenül. Ezután terveket készített a magyarországi vízi és szárazföldi közlekedés - többek között a fiumei kikötő - fejlesztésére, de Bécstől nem kapott támogatást.1782-ben ismét Amerikába ment
, ahol idegenlégiót akart szervezni, de ezt a javaslatát is elutasították, ezért elhatározta, hogy folytatja Madagaszkár gyarmatosítását. Baltimore-i kereskedők segítségével expedíciót szerelt fel, 1785 júliusában szállt partra, majd a Keleti-fok közelében, Angontsynál kalandorok és bennszülöttek támogatásával felépítette Mauritanie erődjét. A franciák ellenségesen fogadták, a kormányzó 60 főt küldött ellene Larcher kapitány vezetésével, s a velük vívott csatában Benyovszky elesett. Erődje tövében temették el, sírját elnyelte a trópusi erdő.Utolsó vállalkozása előtt megírta élete kalandjait, művét halála után számos nyelven kiadták, először Londonban 1790-ben, magyarra Jókai Mór fordította le 1888-ban, B. M. gróf életrajza, saját emlékiratai és kalandjai címmel. Emlékirata földrajzi szempontból is jelentős, ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit, a Riu-Kiu szigeteket (Okinavát) és elsőnek adott részletes beszámolót Formosáról. Jó megfigyelőképessége, műveltsége révén sok értékes anyagot rögzített, bár szakképzettsége hiányai miatt földrajzi helymeghatározásai sokszor pontatlanok. Benyovszky szerepét máig vitatják a történészek s a földrajztudósok is - főleg a franciák.
Nyugtalan természete a szervezett kereteket nem tudta elviselni, kora más hőseitől nagyravágyása és lelkiereje különböztette meg. Színes életét magyarul Gaál József, Radó Vilmos és Rónaszegi Miklós, németül Kotzebue és Mühlbach dolgozta fel, Doppler Ferenc 1847-ben operát írt róla. Madagaszkári nyomait 1979-ben a földrajzos Balázs Dénes kutatta.
Benyovszky ma az egyik legnagyobb magyar hajós, a lengyelek nemzeti hőse, s a franciák is jeles személyiségként tartják számon. Halála századik évfordulóján Madagaszkáron obeliszket emeltek emlékére. Az első magyar Benyovszky-expedíció résztvevői 2003-ban Madagaszkáron emléktáblát és szobrot állítottak neki, emlékiratai új kiadását is tervezik.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.