Meghal Erdei Ferenc politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Makón született 1910. december 24-én. 1934-től vett részt a falukutató mozgalomban, s 1937-ben megjelent nagy feltűnést keltő műve, a Futóhomok. 1937-től a Márciusi Front, majd a Nemzeti Parasztpárt egyik kezdeményezője és vezetője volt. 1939-ben családi mintagazdaságot létesített Szigetszentmiklóson. 1944-től haláláig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő volt. 1944-45-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere, majd 1947-ben a Parasztpárt főtitkáraként a kommunistákkal való feltétlen együttműködés híve volt. 1948 után több minisztérium élén állt, majd az 1956. októberi forradalom idején Nagy Imre közeli munkatársaként a többpártrendszer mellett foglalt állást, s október 31-e után tagja volt kormánynak. November 4-én Tökölön a szovjetek őt is letartóztatták, de egy hónap múlva kiszabadult. Ettől kezdve a tudományos és társadalmi életben dolgozott: volt az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatója, az MTA főtitkára, s közben a Hazafias Népfront főtitkára, az Elnöki Tanács tagja. Írásaiban a politikusi szándék mindig ötvöződött a tudományos elemzéssel. Elgondolásait történeti, gazdasági, társadalmi és település-földrajzi problémák kölcsönhatásában fejtette ki. 1956 után elsősorban üzemszervezési és szövetkezetelméleti kérdésekkel foglakozott, s részt vett az 1968-as gazdasági reform előkészítésében. A magyar faluról, a szövetkezetekről, a korszerűsödő mezőgazdaságról írt könyveivel, tanulmányaival, cikkeivel sok vonatkozásban úttörő szerepet vállalt; a magyar falu ismerőjeként az agrárgazdaságtan kiváló művelője volt. 1956-ban az MTA rendes tagjává választották, 1948-ban és 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.