Könyv a tömegsajtó fénykorának ellentmondásairól
2006. március 28. 12:00
Sipos Balázs könyve érzékletesen mutatja be az 1920-as évek sajtójának antagonizmusát: hogyan működhetett a sokszínű lappiac valódi sajtószabadság nélkül.
Korábban
Másrészt, ha egészében nézzük a korabeli újságok irányultságát, a kép nem tükrözi teljes mértékben a politikai élet erőviszonyait. A '20-as évek "irányított demokráciája" a hírlapok terén demokratikusabbnak tűnt a valóságnál. A "destruktív"-"részben problémás"-"megbízható" hármas kategóriából az első két csoportba sorolt újságok példányszáma az évtized elején több mint a felét tette ki az eladott lapoknak, és pártállás tekintetében tíz év múlva is hasonlóan jelentős számban értékesítettek ellenzéki orgánumokat.
Pedig a kormányzat igen széles jogkört biztosított egyes tagjainak, hogy a hazai sajtót "megfelelően" kézben tudja tartani. Lapalapítási engedélyért személyesen a miniszterelnökhöz kellett fordulni, országos terjesztésre szánt lap esetében ezen felül belügyminiszteri jóváhagyás is szükségeltetett. A tanácsrendszert követő papírhiány kezdetben szintén jó indoknak bizonyult az engedélyezés megtagadására, valamint tovább csökkentette a sikeres újrakezdés esélyét az is, hogy a betiltott, ám a nyilvánosságba visszatérni akaró újságnak nevet kellett változtatnia. Az utcai árusítás jogának (kolportázsjog) megvonása bizonyos lapoknál akár csődhelyzetet is teremthetett, ha nem tudták drasztikusan megnövelni előfizetőik számát. Mindezt némileg ellensúlyozta a szubvenciórendszer, amelyben a lapoknak nyújtott anyagi támogatás éppúgy érkezhetett kormány- és ellenzéki oldalról, mint egyházi vonalról, vagy független szervezettől.
Persze az akkori "kiskapukat" kijátszva a nemkívánatos orgánumok is megjelenhettek egy ideig. Például az 1926-ban betiltott Világ című polgári radikális napilap egyszer Budapesti Közlönyként próbált eljutni olvasóihoz; de segítségükre volt a "destruktív" lapoknak a központi szervek hanyag nyilvántartási rendje is.
S hogy mely irányvonal minősült "nemzetellenesnek"? Gyakorlatilag mindegyik, amely kicsit is jobb- vagy baloldalinak számított a keresztényszocialistának és agrár szellemiségűnek mondott kormányzati felfogáshoz képest. Szociáldemokrata, liberális, szabadkőműves beállítódású, vagy zsidó származású biztosan számíthatott a kabinet támadására.
A közélet színterének harcai tehát nagyban befolyásolták az újságírói szakmát is, amely minden visszásság mellett azonban társadalmi megbecsülésnek örvendett. A zsurnaliszták közel 90%-a rendelkezett érettségivel vagy diplomával. (Az 1928-ból származó statisztikai adat szerint ez az arány 710 főt jelentett, amelyből mindössze 16 volt nő.) S habár a magasabb végzettséget anyagilag is elismerték a szerkesztőségek, tagjaik többsége így is csak az (alsó) középosztály kiszámíthatatlan életét élhette.
A szerző történészhez méltó tudományos alapossággal megírt könyve a sajtótörténet iránt érdeklődők és a médiaszakemberek számára egyaránt kiváló olvasmányt jelent.
Sipos Balázs: A politikai újságírás mint hivatás. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004. 252 o.
Ára: 1800 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap