Wallenberget utoljára látják
2004. szeptember 13. 12:06
Raoul Wallenberg svéd diplomata 1945. január 17-én `tűnt el` Budapesten. A több tízezer zsidó életét megmentő diplomatát akkor látták utoljára, amikor ellátogatott a Magyarországra bevonult szovjet haderő parancsnokságára. A 32 éves Wallenberg fő tevékenysége a meghamisított védlevelek és útlevelek kiadása volt. Ezek a dokumentumok azt állították, hogy tulajdonosa a svéd állam és a Vöröskereszt explicit védelmében részesül. A budapesti védett házak játszották a legnagyobb szerepet a zsidó lakosság megmentésében. Akik rendelkeztek valamilyen menlevéllel, azok - elméletileg - relatív biztonságban tölthették a nyilas hatalom utolsó heteit a különböző országok és szervezetek által fenntartott védett házakban. Összesen 72 ilyen ház létezett. Wallenberg sorsát végül a szovjetek pecsételték meg, ugyanakkor letartóztatásának okait és halálának körülményeit nem lehet pontosan rekonstruálni. Egyes felételezések szerint Wallenberg tudott, és állítólag voltak dokumentumai is a katyini mészárlásról. Erre a részletre figyelt fel a szovjet kémelhárító rendszer. Egy másik magyarázat szerint a szovjetek ellenséget láttak a svéd diplomatában, mivel nem csak diplomataként muködött, hanem az amerikai Háborús Menekültügyi Hivatal küldöttje volt, és innen is pénzelték Wallenberg akcióit. A Hivatal feltehetően kapcsolatban állt az amerikai titkosszolgálati hálózattal is, így Wallenberget veszélyes személyként tartották nyilván a szovjetek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.