Arafat és Rabin Washingtonban aláírják a békemegállapodást
2004. szeptember 13. 12:06
A palesztin-zsidó szembenállás régóta mérgezte a két nép kapcsolatát. Izrael állam kikiáltásására a palesztin nép a fegyveres harc megindításával válaszolt, amely a terrorisztikus elemeket sem nélkülözte. A közvetlen párbeszéd 1991 őszén, a madridi konferencián indult meg az izraeliek és arab szomszédjaik között. Az 1993-as esztendő hozta az első komolyabb áttörést, amikor Jasszer Arafat, Jichak Rabin izraeli miniszterelnöknek írt levelében elismerte a zsidó állam létezésének jogát. Válaszul Izrael legitim tárgyalópartnernek tekintette a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ), ami előfeltétele volt az oslói békefolyamatnak. Ennek lezárásaként 1993. szeptember 13-án Washingtonban aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a Gázai övezetben, Jerikóban és a Jordán folyó nyugati partján, Ciszjordániában létrehozták a Palesztin Önkormányzatot (PÖ). Ezek felett az ellenőrzést a PFSZ kapta meg az ezt követő öt éves ideiglenes időszakra. A terület belső rendjéért ettől kezdve a palesztin rendőrség, külső védelméért pedig továbbra is az izraeli hadsereg felelt. 1994-től kezdődően a Gázai övezet demilitarizált területté vált, közigazgatását palesztin szervek vették át. Izrael 1995-ig fokozatosan adta át a különböző területek (például oktatás, posta, közművek...stb.) irányítását a palesztin hatóságoknak. 1994-ben Arafat, Rabin és Simon Perez (akkori izraeli külügyminiszter) a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseikért Béke Nobel-díjat kaptak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05