Sztálin szállodája 65 éve áll aláaknázva
2005. július 20.-Múlt-kor
A Kreml mellett álló Moszkva-szálló hat évtizede a szovjet-orosz elit kedvelt szórakozóhelye, ám a vendégek végig időzített bombán ültek.
Hírmondója sem maradt
A rendőrség szóvivője szerint "Mikor a német csapatok 1941 őszén megközelítették Moszkvát, a szovjet kormányzat elrendelte a jelentős állami- és katonai épületek aláaknázását". A parancs alapján az épületek alá annyi robbanóanyagot kellett helyezni, hogy az épület körül 150 méter sugarú körben mindent elpusztuljon. A szovjet vezetés hírszerzési forrásai alapján azt remélte, hogy Goebbels és a propaganda osztály is ezekben az épületekben száll majd meg, és hírszerzésüket is innen irányítják.
Hasonló aknák még ma is létezhetnek városszerte, így nem csoda, hogy az orosz médiában napok óta spekuláció és pánikkeltés jellemző. A napokban azonnali vizsgálatot indítottak a Parlament, egy bevásárló-központ, a Kreml és egy hasonló luxushotel alatt. Rögtön előkerültek a bombák elhelyezésében illetékesek is, így például egy NKVD tiszt leszármazottja, aki meglepődve értesült, hogy az apja által telepített robbanóanyagok még ma is a helyükön lehetnek. Szerinte a külső és belső kémelhárítás, valamint a háború alatt és végén működő rögtönítélő bíróságok munkája után nem maradt olyan ember életben, aki részt vett az akcióban.
De Niro, Jelcin, Zsukov és Gagarin
|
Sztálin uralma alatt |
| Sztálin és a márványsajt-összeesküvés Sztálin-emlékmű Szibériában Kiadják a Sztálin által rendelt Hitler-életrajzot Sztálin nem akarta megtámadni Titót Sztálin könyvtára |
A Moskva hotelt Alekszej Suszev, Leonyid Szavejev és Osvald Stapran tervei alapján 1932 és 1935 között építették, a szovjet technológia és dizájn nemzetközi szállodaépítésben elért kimagasló sikereinek demonstrálására. A pletyka szerint az építészek a homlokzat két tervét is elkészítették, Sztálin pedig mindkettőt jóváhagyta és aláírta. Az építészek - félve a diktátor haragjától - végül a korábbi tervek összehangolásával az épület két oldalát két különböző homlokzati terv alapján készítették el.
Moszkvai tartózkodása idején ebben a szállodában lakott Robert De Niro, Borisz Jelcin, vagy 1951 és 1963 között a híres kém, Guy Burgess is. Itt szállt meg 1945-ben a hazatérő Zsukov marsall, illetve a világűrből hazaérkező Gagarin is. A kitűnő kilátást biztosító hotel a főváros egyik központi szimbóluma volt, ám az épület rossz állapota miatt Moszkva polgármestere, Jurij Luzskov 2002-ben elrendelte átalakítását.