A Vatikánon belülről szervezték a pápa elleni merényletet?
2005. április 7. 10:49
A II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletet elkövető Ali Agca azt állítja egy nemrég megjelent nyilatkozatában, hogy `a Vatikánon belül is voltak bűntársai - papok és bíborosok`.
Korábban
Az egykori Stasi irattárában talált dokumentumok arról tanúskodnak: a II. János Pál pápa ellen elkövetett 1981-es merénylet mögött a szovjet KGB állt, mely bolgár ügynököket bízott meg a feladattal - olvasható egy olasz napilapban.
Elhunyt II. János Pál pápa
A legek pápájaként is emlegetett egyházfő 1978. október 16-án lett a Vatikán 264. főpásztora. Fiatalon nagyon sokat sportolt (evezett, síelt, hegyet mászott), de érdekelte a színjátszás is. Végül a vallást választotta. Túlélt egy sikertelen merényletet, ám egészségi állapota mégis gyorsan romlott a 90-es években jelentkező Parkinson-kórnak köszönhetően. Hosszú betegség után 84 éves korában hunyt el.
Agca könyve
A La Repubblica című olasz napilapban szerdán megjelent nyilatkozata szerint `papok és bíborosok segítsége nélkül sohasem követhette volna el tettét, a Vatikán felelős a pápa elleni merényletért, az ördög e falak mögött lakozik`. A Szürke farkasok elnevezésű török terrorszervezethez tartozó Mehmet Ali Agca, aki 2000-től török börtönben, Isztambulban tölti a reá kiszabott életfogytiglani börtönbüntetést, könyvet ír tettéről. Már 150 oldalon túl van, s várhatóan két hónapon belül elkészül művével, amelyben `mindent fel kíván tárni`.
A La Repubblicának nyilatkozva újólag arról beszélt, hogy "isteni jelre" lőtt a pápára, azon a napon, 1981. május 13-án "senki sem állt mögötte, senki sem tudott tervéről". A logikai ellentmondásra, amely ez utóbbi kijelentés és "a vatikáni bűntársakra" vonatkozó első állítása között feszül, nem adott magyarázatot nyilatkozatában. "A közvélemény és az átlagpolgár ezernyi dologra gondolhat a szisztematikus félretájékoztatás nyomán. Mindazonáltal a hatalmi központok számára nem léteznek titkok, viszont tabuk, a végleges igazság kiderülésével kapcsolatos politikai számítások és aggodalmak igen. Akadnak olyanok, akik attól tartanak, hogy megkezdődhet a vatikáni fal szellemi leomlása, amint ez a berlini fallal is megtörtént" - idézte Agcát az olasz lap.
A napilap beszámolója szerint hamarosan meglátogatja Agcát isztambuli börtönében az olasz parlament úgynevezett Mitrohin-bizottságának (az egykori kelet-európai titkosszolgálatok olaszországi ténykedését vizsgáló testület) elnöke is: Paolo Guzzanti hamarosan Isztambulba, majd Szófiába utazik, hogy a Bulgáriának a német kormány által 2002 nyarán átadott, a pápa elleni merénylettel kapcsolatos Stasi-aktákat tanulmányozza.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

2. világháború
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit
- Zsidó ellenállók búvóhelyeit azonosították a bedzini gettóban
- Második világháborús magyar katonákat exhumáltak Tiszadorogmán
- A második világháborúban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót azonosítottak a japán partoknál
- Zsidómentő lengyel asszonynak állított emléket a Pilecki Intézet
- Ideiglenesen kialudt Szarajevó örök lángja
- A Tudomány Fája címet kapta a margitszigeti ősplatán 14:05
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09













