210 éve született Vásárhelyi Pál

Székely eredetű családból származott, apja szülőfalujában az evangélikus egyház kántortanítója volt. Vásárhelyi a miskolci algimnáziumban tanult, majd Eperjesen filozófiát hallgatott, itt határozott a mérnöki pálya mellett. E célból mérnökgyakornoki állást vállalt Borsod vármegyében, majd a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerzett mérnöki oklevelet 1816-ban. 1819-től vett részt a Körösök vízrajzi felmérésében Huszár Mátyás mellett. A Duna hajózhatóvá tételén a Széchenyi István gróf által 1825-ben alapított Első Dunai Gőzhajózási Társaság fáradozott. Az előkészületekbe bekapcsolódott Vásárhelyi is: 1826-tól dolgozott a dunai mappáción, azaz térképészeti felvételen, melynek 1829-ben a vezetője lett. Ő irányította a folyó Pétervárad és Orsova közti szakaszának felmérését, majd 1833-től Széchenyi, mint Duna-szabályozási királyi biztos mellett az Al-Duna szabályozás vezetője lett.

 

1833-34-ben Széchenyivel hosszabb nyugat-európai utat tettek, hogy tanulmányozzák a víz alatti sziklák eltávolítási módjait, megismerjék és beszerezzék a szükséges kotrógépeket, Hollandiában pedig megtekintették a csatornaépítés akkori legmodernebb technikáját. Vásárhelyi hazatérve belátta, hogy a rendelkezésre álló csekély anyagi eszközökkel megbízható al-dunai hajóutat kiépíteni nem lehet, ezért csak a fő akadályok eltávolítását és egy vontatóút kiépítését javasolta. A később Széchenyiről elnevezett utat 1837-ben adták át: a legnagyobb részt sziklába vágott, sok helyen támfalakkal és hidakkal kiegészített vontatóút a leglátványosabb ilyen építmények egyike. Ezután a Vaskapuban a zúgók és szikla-szorosok közt haladó folyó szabályozásának vezetője lett, a munkát azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem tudta befejezni. (Ez Vásárhelyi korszerűsített tervei szerint csak 1889-96 közt valósult meg.)

 

1837-ben a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság budai központjába került, 1841-ben első hajózási mérnök és központi hajózási felügyelő lett, ő ellenőrizte az országban folyó vízi munkálatokat. Részt vett a Száva folyó szabályozásának előkészítésében, később a Fertő-tó levezető csatornáját építette, mely lehetővé tette a Hanság megművelését. 1838-ban egy pesti kétnyílású lánchíd tervét nyújtotta be, 1843-ban elkészítette az akkori Magyarország vízrajzi térképét, s a Duna és mellékfolyóinak az Adria szintjéhez képest mért magassági táblázatát. 1842-ben bekapcsolódott a hazai folyók szabályozásával foglalkozó törvénytervezet kidolgozásába.

1845-től Széchenyi István műszaki tanácsadójaként dolgozta ki a Tisza-szabályozási tervét. Előzőleg együtt végighajózták a folyót, s megállapították, hogy a lefolyási viszonyok igen rosszak. Vásárhelyi terve, mely Lányi Sámuel 1833-45 közti felmérésein alapult, a folyamszabályozást az ármentesítéssel egységes feladatként fogta fel. Az árvizek levonulásának gyorsítása céljából növelni kívánta a folyó esését, a kanyarok átvágásával annak megrövidítését javasolta. A költséges terv a Tiszavölgyi Társulat ülésein heves vitákat váltott ki, melyek során Vásárhelyi szívszélhűdést kapott, és Budán, 1846. április 8-án meghalt. Halála után a meghívott külföldi szakértő, Pietro Paleocapa a folyó hullámterét szűkebb töltések közé kívánta szorítani, s csak 25 átmetszést tartott szükségesnek. Ez károsan befolyásolta a Tisza-szabályozás menetét, a felülvizsgálat során fokozatosan visszatértek Vásárhelyi elképzeléseihez.

 

Vásárhelyi felismerte az Alföld vízkészletében rejlő hőenergia és gyógyhatású anyagok értékét is, és sürgette a vízbázis feltárását. 1835-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1838-ban rendes tagja. Számos, kéziratos, vagy kinyomtatott tanulmánya maradt fenn, közülük legfontosabb a folyók sebességének eloszlását valamely keresztmetszetben megadó matematikai formula, valamint a Berettyó szabályozásáról szóló akadémiai értekezése.

 

Vásárhelyi Pál a reformkor kiemelkedő egyénisége, neve Széchenyié mellett az ország modernizálásának jelképe lett, nevét viseli a Tisza völgyét érintő vidékfejlesztési, árvízvédelmi és környezetvédelmi komplex program is. Horváth Árpád technikatörténész által írt életrajza, A reformkor mérnöke 1956-ban jelent meg.

 

(Panoráma - Sajtóadatbank)