2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Vas István költő

2004. szeptember 13. 12:06

A szó hagyományos értelmében vett hazafias, közéleti töltésű költészet talán utolsó, klasszikus képviselője volt Vas István, a magyarság, mint élmény korszerű megfogalmazója. Lipótvárosi polgárcsaládból származott, Kassák nemzetközi szemléletű körében lett költővé és baloldalivá, aki az 1950-es évek legnehezebb időszakában kilépett a pártból. Azt vallotta, hogy a függetlenséget a költő számára a biztos állás teremti meg, ezért kezdetben tisztviselő volt, később, nyugdíjba vonulásáig kiadói lektor. (Ebben Illyés Gyula példáját követte, akinek szintén mindig volt `polgári` foglalkozása.) Idős korában a magyar PEN Club elnöke volt, többszörös Kossuth-díjas, de az egyik utoljára kiosztott Baumgarten-díj, a Babits Mihály által fémjelzett irodalmi kitüntetés birtokosa is. Súlyos, zengzetes versei mellett igen nagy értékű műfordítói munkássága is. Egyik alkotója volt műfajában úttörő zenés játéknak, a Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel írt "Egy szerelem három éjszakájá"-nak. 1956-tól kezdve dolgozott monumentális önéletrajzi regényén, amely befejezetlenül is az 1930 és 1951 közötti magyar polgári-értelmiségi-művészvilág monumentális körképévé kerekedett ("Elveszett otthonok", "A félbeszakadt nyomozás", "Miért vijjog a saskeselyű?"). Utolsó munkájában az Ó- és Újtestamentum világa felé fordult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár