Norodom Szihanuk utolsó szerepe

Szihanuk király díszszemlén

Talleyrandról, a napóleoni kor nagy diplomatájáról mondta egyik tisztelője, amikor meghalt: "Ezzel vajon mit akart elérni?". Norodom Szihanuk kambodzsai király esetében nem is nagyon kell töprengeni azon, mit akart elérni távozásával: azért köszönt le tisztségéről ugyanúgy, ahogy politikai karrierjét valaha megkezdte, vagyis váratlan lemondással, hogy biztosítsa dinasztiájának fennmaradását. Végül minden úgy alakult, ahogy sokak szerint mesterhúzásnak minősített utolsó lépésénél elgondolta, csütörtökön királlyá választották kisebbik fiát, az 51 éves Szihamoni herceget, aki művészember: apja Prágában taníttatta, balettet és filmkészítést tanult, Párizsban élt, táncegyüttest vezetett, és csak az ő kérésére vállalt diplomáciai beosztást 1993-ban, az UNESCO-hoz akkreditált nagykövetként. Kevesen tudják azonban, hogy apja, a páratlanul mozgalmas pályát bejárt politikus-uralkodó maga is művész: Szihanuk életén végigvonult ez az ambíció, maga is rendezett filmet, saját főszereplésével, és dalokat is írt, amelyek ma is népszerűek Kambodzsában, de Kínában és Észak-Koreában is.

 

Norodom Szihanukot 19 éves korában, 1941-ben koronázták királlyá az indokínai térség akkori urainak, a franciáknak a támogatásával, és kulcsszerepe volt országa függetlenné válásában. Két évvel annak elnyerése után azonban lemondott a trónról (apja javára) és csak hercegi címét tartotta meg, hogy modern államférfiként, egy párt élén aktívabb szerepet játszhasson az ország politikai irányításában. Kambodzsa a hidegháború forró frontjának, Vietnamnak határán nem kerülhette el, hogy belesodródjon a vérontásba és hogy léte is veszélybe kerüljön - ezt próbálta egy ideig sikerrel megakadályozni, semlegességét fenntartani politikusként Szihanuk herceg.

 

De nemcsak politikai eszközöket használt: eszméit filmben is terjesztette. E sorok írója az MTI tudósítójaként dolgozott Pekingben 1970-ben, amikor a sajtó képviselői filmbemutatóra kaptak meghívót Kambodzsa pekingi nagykövetségétől. Szihanukot akkor éppen Pekingbe várták - előzőleg Párizsban töltött néhány hónapot - hivatalosan gyógykezelésen, s azért is, mert nyilvánvalóan fenyegetett volt helyzete odahaza , de újra kezébe akarta venni országa ügyeit. Ehhez előbb Moszkva támogatását akarta megnyerni (először oda utazott), majd a kínai vezetőkét.

A film, amelyet láthattunk, felette időszerű volt. Szihanuk maga rendezte, írta a zenéjét, és ő volt a főhőse is: szerepe szerint az uralkodó testőrségének főparancsnoka, aki meghiúsítja a király elleni imperialista összeesküvést, és ezzel elnyeri szerelmének kezét is, akit nem más alakított, mint maga a szép Monique, aki a herceg hitvese - azóta is - az életben. Akkor láthattam először Angkor Vatot, a testőrfőnök ugyanis a holdfényes angkori romok között sétálva tárta fel szerelmének, milyen összeesküvés fenyeget a királyt, majd határozott, villámgyors akcióval lecsapott a gonosz puccsistákra és megmentette a trónt.

 

A filmet udvarias taps fogadta a közönség részéről, az életben azonban másként alakultak a dolgok: másnap vagy harmadnap Phnom Penhben Lon Nol, az amerikaiakkal szövetkező katonai parancsnok igazi puccsal megfosztotta a hatalomtól a még Moszkvában tartózkodó Szihanuk herceget. Gyorsan kellett cselekednie, nehogy a filmbeli testőrparancsnok az ország vezetőjeként valóban lecsapjon rá: a tét az volt, hogy így az amerikaiak Kambodzsa területén is támadhatták a Dél-Vietnamba átszivárgó észak-vietnami hadsereget. Koszigin szovjet miniszterelnök a Pekingbe induló Szihanukkal a repülőtéren közölte a hírt, hogy meg van döntve - ezután a hercegnek nyoma veszett. Néhány napig mindenki azon töprengett Pekingben, hol lehet, aztán egy nap csöngettek az MTI - és a többi sajtóiroda - ajtaján, s ajtót nyitva a földön megtaláltuk a herceg nyilatkozatát, amelyben bejelentette, hogy kíméletlen harcot fog folytatni a Lon Nol-féle puccsisták és támogatóik ellen.

 

A következő években a herceg - aki nemcsak film-, hanem életművész is volt - hol Pekingben, hol Phenjanban volt a kormányzat protokollvendége külön, gondosan őrzött palotákban. De nem maradt csak ott: titokban ellátogatott Kambodzsa területére is. A kegyetlen bombázásokhoz fogható könyörtelenségű Vörös Khmer gerillák vendége volt - az amerikaiak veresége, a vörös khmerek véres győzelme, majd népirtása nyomán azok névleges államfője, majd politikai foglya, de később szövetségese is lett, amikor viszont a vörös khmereket elűző Észak-Vietnam kezébe került a hatalom.

 

A kínai politika csúcsain kiépített és más nemzetközi kapcsolatai mentették meg a vörös khmerek karmaiból és őrízték meg életét, s szerepének fontosságát a kambodzsai porondon akkor is, azután is - olyannyira, hogy a vietnami csapatok távozása és az 1991 októberi párizsi békekötés után az ország alkotmányos királya lett. Most erről a posztról mondott le, hogy még életében kikényszerítse egy új király beiktatását, a monarchia fennmaradását. Ami nála soha nem volt öncél: Kambodzsa önállóságának egyik biztosítékát látja benne a veszedelmes indokínai térségben. Szihanomi herceg királyságával persze egyelőre csak a filmszínész apa öröksége biztosított. Hogy az új uralkodó folytatni tudja-e majd apja páratlan politikai szerepfordulatait, akrobatikus diplomáciáját, belőle is kisugárzik-e az a különleges karizma, amely a most 82 éves, súlyosan beteg atyára volt jellemző, még senki sem tudhatja. Pedig a ma is hallatlanul bonyolult kambodzsai és indokínai politikai színpadon erre alighanem nagy szükség lenne.

 

(Panoráma - Baracs Dénes)