A hidegháború jégbe fagyott áldozatai Grönlandon
2004. szeptember 7. 10:18
A jegesmedvékre is figyelniük kellett
Mire ugyanazon év szeptemberében a tengerészet expedíciója eljutott a helyszínre, azt már újra hó borította. A legénység hét tagját sikerült megtalálni, őket visszaszállították az Egyesült Államokba, és teljes katonai pompával temették el. Sparks elmondása szerint az amerikai hatóságok ekkor azt hitték, a legénység valamennyi tagját megtalálták. Ám a brit expedíció egyik tagja 1995 nyarán visszatért a helyszínre. A szokatlanul meleg időjárás következtében olvadásnak indult gleccserben a kutató emberi maradványokat fedezett fel, mikor elrepült a tragédia helyszíne felett.
Sparks szerint az időjárás egészen idén nyárig nem tette lehetővé, hogy a haditengerészet új kutatásba kezdjen. Most azonban újból szokatlan meleghullám tapasztalható a környéken. A 16 fős kutatócsoport föld alatti tárgyak kimutatására alkalmas radarral és emberi maradványok kiszagolására képzett kutyákkal is felszerelkezett, és 15 négyzetkilométernyi területet kutatott át. A bajtársaik maradványait kutató katonákat a 88 km/órás szél és a mínusz 10-15 fokos hőmérséklet sem riasztotta vissza. "Nagyon figyelnünk kellett egymásra" - mondta Sparks százados. "Meg persze a közelben ólálkodó jegesmedvékre."
A csapat a tragédia helyszínén az áldozatokra emlékező istentiszteletet tartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.