Száztíz éves a Tower Bridge

A brit főváros azóta jelképpé vált hídja, a Tower Bridge 265 méter hosszú, 79 méteres fő- és kétszer 64 méteres szélső nyílású, kétszárnyú csapóhíd, amelynek terveit John Wolfe Barry statikus mérnök és Horace Jones építész készítette. A városi hatóság annak idején olyan műtárgy építését írta elő, mely alatt 42 méter magas hajók is elférnek, ugyanakkor a felhajtók sem lehettek túl meredekek a lovaskocsik miatt. Ezeket a feltételeket csak felnyitható híddal
lehetett teljesíteni. A mozgató szerkezetet William Armstrong tervezte meg, egy felnyitás mindössze egy percig tartott. A billenő elemek ellensúlyait a pillérek rejtik.

A híd tornyai az alapoktól mérve közel 90 méteresek, a víz feletti részük 60 méter. Felületi díszítésük neogótikus stílusú, két gyaloghíd köti őket össze 43 méter magasban. E szintre liften vagy lépcsőn lehet feljutni, innen pompás kilátás nyílik a városra és a folyóra. A gyaloghidakat évtizedekig lezárva tartották, az öngyilkosok és a prostituáltak miatt, ma ismét végig lehet menni rajtuk. A parti építmények is várszerűek, nagy boltív alatt hajthatnak a járművek a hídra, a szélső nyílások háromcsuklós rácsos tartón függenek.

Építése előtt csak egyetlen híd állt a városban, a London Bridge, ma csak a belvárosban nyolc közúti átkelőhely található, s ez a Temze legalsó hídja Londonban. Az építés 1886-ban kezdődött, az alapkövet a walesi herceg, a későbbi VII. Edvárd rakta le, s ő is avatta fel nyolc évvel később. Az építés költsége 1,2 millió fontot tett ki, a hídba 12 ezer tonna acélt építettek  be, s úgy méretezték, hogy a normális szélnyomás ötszörösének is ellent tudjon állni. Az egész szerkezetet többszörösen túlbiztosították.

A Tower Bridge a viktoriánus építészet és technológia mesterműve. A híd útpályája 10,5 méter, irányonkénti egy-egy sávján naponta összesen több mint 40 ezer gépkocsi halad át, a járdák 3,75 méter szélesek. A második világháborút szerencsésen átvészelte, noha egy bombázáskor a közelben lévő Tower középkori vára 15 találatot kapott.

Hidraulikus szerkezetét 1976-ig gőzgép mozgatta, akkor ezt villanymotorra cserélték. Régebben naponta többször felnyitották, de ma már a nagy tengerjáró hajók nem jönnek fel a londoni belvárosig, ezért csak ritkán, hetente kétszer látható nyitva. A híd egyben múzeum is, melyben évente félmillióan fordulnak meg. Az északi toronyban multimédiás kiállítás mutatja be az építkezést, az avatóünnepséget, a viktoriánus Londont és a billenőszerkezet működését.

Az 1940-es években felvetődött, hogy a híd gótikus öltözékét modern üvegburkolatra cseréljék, de ez szerencsére nem valósult meg. Bár ma nem így képzelünk el egy hidat - ennél az építménytípusnál a funkcionalizmus sokkal inkább elfogadott és igényelt, mint bármi másnál, s az öncélú díszítményeket zavaróaknak tartjuk - mégis, a sajátos, historizáló hangulatú Tower Bridge London részévé, a város és a viktoriánus kor szimbólumává vált. Meg kell említeni, hogy Vásárhelyi Pál 1838-ban hasonló szerkezetet javasolt a pesti Lánchíd helyére.

(MTI Panoráma - Fábri Ferenc, Sajtóadatbank)