Meghal Marcus Cocceius Nerva római császár
2004. május 21. 03:10
Az előkelő családból származó Nerva Narnia (ma: Narni) umbriai városában született 32 körül, családja a Római Köztársaság korának legvégén bukkant fel a politika élvonalában. 96 decemberében, Domitianus meggyilkolásakor a nép és a hadsereg császárnak kiáltotta ki Nervát, aki felszámolta a besúgók rendszerét, hazaengedte a száműzötteket, megszüntette a felségsértési pereket, amnesztiát adott a politikai elítélteknek. Minderre szükség volt, hogy a nép bizalmát helyreállítsa a császárság intézményében. A császár rövid uralkodása nem volt túlzottan eseménydús. Többször próbálkozott korlátozott mértékű földosztással, ám kevés sikerrel. Továbbra is fenntartotta a szegényebb rómaiak gabonaellátását, olykor pénzt is osztott. Egyúttal csökkentette az állami kiadásokat, amikor korlátozta a játékok és rendezvények számát. Mivel gyermektelen volt, kénytelen volt örökbe fogadni kiszemelt utódját, Marcus Ulpius Traianus, Germania katonai parancsnoka, aki épp a Rajna vidékén hadakozott. Az örökösödést a Caesar és Germanicus címek, valamint tribunusi hatalom megadásával pecsételte meg. 98-ban Nerva és Traianus közösen viselték a consuli rangot, azonban az idős uralkodó január 25-én hirtelen elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Így született meg a We Are the World tegnap
- Másodjára már szőrcsuha helyett vaspáncélba öltözve zarándokolt el IV. Gergely pápához IV. Henrik tegnap
- Nélkülözés közepette érte a vég II. Apafi Mihályt tegnap
- Vérhas és malária sem állíthatta meg Henry Morton Stanley-t küldetése teljesítésében tegnap
- Aki túlélte Hitler és Sztálin merényleteit is tegnap
- Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma 2025.01.27.
- Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését 2025.01.27.
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez 2025.01.27.