2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Békekötés az örökkévalóságnak

2008. május 28. 13:00

A győztes nyugaton Franciaország volt

Hollandia győztes nagyhatalomként került ki a háborúból, bár e státusza csak néhány évtizedig volt fenntartható, amíg nagyobb és népesebb szomszédai meg nem erősödtek, és háttérbe nem szorították. A túl sok fronton háborúra kényszerülő Spanyolország teljesen kimerítette erőforrásait, s ezért úgy döntött, hogy Münsterben békét köt Hollandiával, azt remélve, hogy így a Franciaország elleni háborút sikeresebben folytathatja. Átengedte a hollandoknak a Portugáliától szerzett gyarmatokat, elismerte Hollandia függetlenségét, és beleegyezett, hogy a spanyol kézen maradt Antwerpen kereskedelmének korlátozására a hollandok lezárhassák a Schelde folyó torkolatát.

Az igazi győztes nyugaton Franciaország volt. A császár kénytelen volt lemondani a franciák által csaknem száz éve elfoglalt Metz, Toul és Verdun püspökségekről, Franciaország megkapta a piemontei Pinerolót, a Rajna jobb partján fekvő Breisachot, s helyőrségeket tarthatott fenn Philippsbourgban is. A legnagyobb nyereség Elzász déli része volt, amelynek birtokbavételével a franciák megnehezítették, hogy délről spanyol hadsereget küldjenek Németalföld felé.

A 17. században a francia királyság távolról sem volt egységes állam, hanem inkább különböző tartományok, városok, vallási intézmények, társadalmi rétegek és foglalkozási csoportok halmaza, amelyek valamennyien féltékenyen őrizték ősi kiváltságaikat és előjogaikat. A döntő fordulat a harmincéves háború idején következett be, amikor a nagyhatalmi politika követelményei miatt XIII. Lajos (1610-1643) és első minisztere Richelieu bíboros drasztikus gyorsasággal megerősítette az állam hatalmát.

A háború nagy győztese északon Svédország volt: 5 millió tallér jóvátétel, és három kisebb német város (Wismar, Neukloster, Wildeshausen) mellett megkapta Nyugat-Pomerániát, valamint a Brémai Érsekség és a Verdeni Püspökség egymással határos területeit, s ezzel uralma alá vonhatta a legnagyobb német folyók (Odera, Elba, Weser) torkolatait. A svéd király ezen túl képviselőt küldhetett a német birodalmi gyűlésbe. Országa azonban inkább szomszédai ideiglenes, illetve tartós gyengeségének köszönhette nagyhatalmi helyzetét, mint saját belső erőforrásainak.

A pireneusi békeszerződés (1659. november 7.) megerősítette a vesztfáliai béke következményeit. Innentől számíthatjuk a spanyol hegemónia végét, ettől a dátumtól immár nem Spanyolország Nyugat-Európa vezető nagyhatalma, hanem Franciaország. A harmincéves háború emellett valóságos nemzeti katasztrófa volt Németország számára is. A háború kimerítette a népet, és hosszú időre feltartóztatta az ország fejlődését. Az eddig is széttagolt német területek még több mint két évszázadig ebben az állapotban maradtak, míg a Realpolitik legismertebb alakja, Otto von Bismarck létrehozta a német egységet.

A Habsburg Birodalom számára a harmincéves háború paradox következményekkel járt: uralkodójának hatalma császárként csökkent, örökös tartományaiban viszont harcedzett hadseregének köszönhetően alaposan megnövekedett.

A harmincéves háború legfontosabb politikai következménye azonban leginkább az volt, hogy véget értek a középkor óta tartó kísérletek az erős császári hatalom kiépítésére. A császárság külpolitikailag csaknem független államok szövetségi rendszerévé változott. A belső autonómia (1356) és a vallási autonómia (1555) mellé a német fejedelmek végre megszerezték a külpolitikai függetlenséget is. Szabadon köthettek szerződéseket külső hatalmakkal, amennyiben ezek nem irányultak a birodalom ellen. A nagyobb fejedelemségeknek (Brandenburg, Szászország, Bajorország) a területe is gyarapodott, uralkodóik tekintélye megnövekedett.

Az kétségtelen, hogy a háború túlmutatott a német problémákon és kifejezte a kapitalizmus kezdeti lépéseivel kapcsolódó folyamatok közvetett hatásait, a gazdasági zavarokat, az európai feudalizmus kései szakaszának növekvő belső ellentmondásait, melyek más és másképpen nyilvánultak meg az egyes országokban. Nyugaton az abszolutizmus gyengülése (spanyol, angol), illetve erősödése (francia), Közép- és Kelet-Európában a rendiség hatalmas előretörése a "második jobbágyság" talaján volt a legfőbb politikai közvetítője ezen ellentmondásoknak. A konfliktusok esetleges alkalmi kirobbantója és legfőbb ideológiai formája a reformáció és ellenreformáció harca lett, mely már a háború későbbi szakaszaiban érezhetően háttérbe szorult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár