Békekötés az örökkévalóságnak

Sikeres és tartós kompromisszum

A békekötésről már több éve folytak a tárgyalások. A Habsburgok ellen harcoló franciák és svédek diplomatái még 1641-ben két vesztfáliai várost, Münstert és Osnabrücköt jelölték ki a tárgyalások színhelyéül. Többéves vitát követően a súlyos császári vereségek hatására a háborús feleken kívül valamennyi német fejedelem részt vehetett a béketárgyalásokon, mely tanácskozás a birodalmi gyűlések rangjára is emelkedett. Münsterben a katolikus államok, Osnabrückben pedig a svédek, hollandok és a protestáns szövetségeseik tárgyaltak.

A vesztfáliai békekötésnél Svédország diktált. Ez nagy részben a kancellár, Axel Oxenstierna kimagasló politikai és diplomáciai tudásának és fáradhatatlan munkásságának volt köszönhető, így Svédországak még soha nem volt akkora tekintélye, mint a vesztfáliai békekötés idején. Ennek ellenére a békekötés idejére nem a politikai kombinációk voltak hangsúlyosak, sokkal inkább a háború gyors lezárása volt a cél, mivel a harcoló felek ekkorra teljesen kimerültek.

A legtöbb döntés 1645 novembere és 1647 júniusa között született meg. Az aláírásra 1648. október 24-én került sor, majd a kölcsönös megajándékozást követően a tárgyaló küldöttségek Nürnbergbe siettek, ahol még 1651-ig vitatkoztak a feloszlatott hadseregeknek járó összegekről, valamint a svédek német földről való kivonulási menetrendjéről. Vesztfáliában októberben írták alá a békekötéseket: a svédek és a császáriak Osnabrückben, a franciák és a Habsburgok Münsterben. Svédország megkapta Pomeránia egy részét, Bréma-Verdent és Vismart, továbbá megszavaztak részükre 5 millió tallér hadisarcot. 1649. január 1-én megegyeztek abban, hogy a svédek 200 ezer tallért kapnak a sereg gyors elszállítására. Az utolsó svéd katona még az év nyarának végén elhagyta Csehországot.

Maga a békedokumentum 128 cikkelyből álló, a kora újkor egyik első olyan sokoldalú megállapodása volt, melyet már a pápa bábáskodása nélkül hoztak létre. A modern Európa térképe ekkor kezdett kirajzolódni. Franciaországban felkeléssorozat tört ki az új típusú kormányzat ellen, Lengyelországban pedig beköszöntött az "Özönvíz" kora. Svájc és Hollandia jogilag is elnyerte függetlenségét. 1649-ben Angliában lefejeztek egy királyt, Oroszországban kiadták a cár abszolút hatalmát és a jobbágyságot szentesítő törvénykönyvet, és Svédország birodalma ekkor érte el legnagyobb kiterjedését. A Német-római Császárság nagyhatalmi szerepe megszűnt, de 1640-ben trónra ült a "Nagy Választó", aki megindítja Brandenburgot a nagyhatalommá való fejlődés útján. A spanyol nagyhatalom hanyatlása ekkor lett nyilvánvaló, és a Habsburg Birodalom súlypontja végleg Közép-Európára helyeződött át.

A vesztfáliai (münsteri és osnabrücki) békeszerződések sikeres és tartós kompromisszummal zárták le a német vallási és politikai ellentéteket, s ugyanakkor véglegesítették a német széttagolódás több évszázados folyamatának eredményeit is. A császár volt a háború egyik vesztese: amnesztiát kellett biztosítania az ellene harcoló fejedelmeknek, s elkobzott birtokaikat is vissza kellett adnia. Saját birtokai közül ugyan csak Lausitzot és az elzászi városokat vesztette el, a vesztfáliai béke azonban véget vetett az erős központi hatalom kiépítésére irányuló, ősi császári törekvéseknek is, és megpecsételte a császárságnak több mint 300 önálló államra való felbomlását. A centralizál birodalom teljesen független államok szövetségi rendszerévé változott.

Ahelyett, hogy a vesztfáliai béke megteremtette volna a katolikus világ egységét, anélkül, hogy ezt nyíltan kimondta volna, a független államok rendszerét egyfajta nemzetközi társadalomra cserélte. Európa világias rendszerré vált, ez volt a nemzetállamok hajnala. Innentől számíthatjuk a raison d'état politikájának előretörését, mely egészen az első világháborúig a hatalmi erőegyensúly politikájával meghatározza Európa nemzetközi kapcsolatainak történetét.

1. Sikeres és tartós kompromisszum
2. A győztes nyugaton Franciaország volt
3. Az új Európa születése