Megnyitja kapuit a pesti Erzsébet szálló
2004. szeptember 13. 12:06
A patinás szálloda az Egyetem utcában (ma Károlyi Mihály utca) nyílt meg. A névhasználatra a Magyarországon népszerű királyné, Ferenc József hitvese személyesen adott engedélyt. Az új szálló vendégeit az akkor még igen korszerűnek számító villanyvilágítás fogadta, volt központi fűtése, telefonja és felvonója is. Az Erzsébet Szálló ingatlanát hamarosan a dinasztia-alapító Gundel János vásárolta meg. Ő, majd később a családja is gondoskodott arról, hogy a mindenkori bérlő megfelelő színvonalon lássa el az ételre, italra, szállásra vágyó vendégeket. Így, az 1885-ös Budapestet bemutató városkalauza (guide) négy nyelven kínálta közel 50, jó ízléssel berendezett szobáját, európai hírű konyháját, tisztes kényelmét az érdeklődőknek. A szálló aranykora a Szabó család, de különösen Szabó Imre nevéhez fűződött, aki 1908-ban vette át a bérletet és korszerűsítette az épületet. Mellé hatemeletes szárnyat épített, az úgynevezett Szabó-szállót. Az épület az 1970-es évekre elavult, felújítása gazdaságtalanná vált, ezért 1976-ban bezárták. Helyén az új háromcsillagos szállodát 1985-ben adták át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.