Eltúlozzák a náci Wagner-kultuszt

A nemrég megjelent The Wagner Clan című könyv szerzője, Jonathan Carr szerint bár Hitler imádta a mester zenéjét, a párt tagjai kevésbé lelkesedtek az eposzokért, és csak vezetőjük agresszív módszerei miatt látogatták az előadásokat. Carr szerint egész mostanáig az az általánosan elfogadott elmélet, hogy amikor Hitler hatalomra jutott, mindenki tódult az operaházakba, hogy Wagnert hallgasson. Ennek azonban pont az ellenkezője volt igaz.

Szerinte ezt a zenét igen keveset szerették, és bár ma sokan a náci uralom szimbolikus aláfestésének tartják, a párttagok és a németek Wagner iránti rajongását a legtöbbször igen eltúlozzák. Albert Speer, és Hitler titkárnője, Traudl Junge emlékiratai szerint ugyanis a legtöbb nácit a végletekig untatta, ha ötórás eposzokat kellett hallgatniuk. Speer szerint 1933-ban a Nürnbergi mesterdalnokok bemutatója alatt például igen keveseknek tűnt fel, hogy a dühöngő Hitler őrjáratokat küldött ki, hogy a párttagokat rángassák ki a sörkertekből és bordélyokból, hogy menjenek az operába. A Trisztán és Izolda egyik előadásáról pedig Junge örökítette meg, hogy ott az egyik náci elaludt, és majdnem kizuhant a páholyból.

A szerző a könyvben az 1930-as évek német operaelőadásait is bemutatja. Szerinte akkor nem Wagner operái domináltak: az 1932-33-as szezon legnépszerűbb darabja a rendszer ideológiájától igen messze álló Carmen volt, és Wagner csak a harmadik helyig jutott. 1938-39-ben a legértékesebbnek tartott Wagner eposz, a Lohengrin csak a 12. helyig jutott, amikor a Pillangókisasszony állt a harmadik helyen. A háborús évek során pedig az első helyeken Verdi operái szerepeltek, és a Wagner-bemutatók aránya az országban 10 százaléknál is kevesebb volt.

A zeneszerzőt persze igen sokszor használták a náci tömeggyűléseken és eseményeken, ám ezen túl egyáltalán nem volt olyan népszerű, mint ahogy gondoljuk - állítja Carr.