Trockij, Lev Davidovics

Mindene a forradalom

1879. november 7-én (a régi pravoszláv naptár szerint október 26-án) született a herszoni kormányzóság kis falujában, Janovkában. Megjárta a csúcsok csúcsait és a poklok poklait a politikában és magánéletében egyaránt: neve egyenlő volt a proletárforradalommal, Lenin után a legtekintélyesebb vezetőnek számított, majd ugyanez a név a szocializmus elárulásának szinonimája, viselője pedig a népellenség megtestesítője lett a szovjet birodalomban.

A cár idején kétszer száműzték Szibériába, (1902-es szökésekor íratta útlevelébe egyik börtönőre a Trockij nevet), megjárta 1917-ben az Ideiglenes Kormány börtönét, illetve a segítségével győzelemre jutott szovjethatalom emigrációra kényszerítette. Az első világháború éveiben kiutasították Bécsből, Franciaországból, távollétében börtönre ítélték Németországban, letartóztatták Spanyolországban, hadifogoly-táborba internálták Kanadában. Két feleségétől két leánya és két fia született, de még életében elvesztette mindegyiküket, akárcsak (elv)barátait - őket a szó szoros értelmében kilőtték mellőle.

Pályafutása a hivatásos forradalmáré. Egy zsidó földbérlő családjában született Lev Davidovics Bronstejn néven. Neveltetése, odesszai tanulmányai és kezdeti mozgalmi tapasztalatai a nemzeti elhatárolódáson felülemelkedő internacionalista áramlatok felé terelték. 19 évesen tartóztatják le és börtönözik be először, 21 éves, amikor száműzik, s még mindig csak 23, amikor Londonba érkezve elkápráztatja az oroszországi szociáldemokrata emigráció vezérkarát. Szuverén egyénisége nehezen tűrte a csoportbeli kötöttségeket. Kezdetben Leninnel tartott, de már 1903-ban szembekerült vele, a mensevikekhez csatlakozott, majd 1904 decemberében velük is szakított forradalomelméletük különbözősége miatt - a forradalom permanenciájára vonatkozó elképzelése Lenin felfogásához állt közelebb. 1904 és 1917 között "frakción kívüli", középutas álláspontra helyezkedett a különböző áramlatok között, meg-megújuló kísérleteket téve összebékítésükre, egyesítésükre, ami miatt sokan megbízhatatlannak tartották. Az ellenérzéseket személyes tulajdonságai is generálták: eleganciája, lezsersége, gyakran arroganciába torkolló fölényessége, "érdes, türelmetlen, parancsolgató" modora.

A mozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik nemcsak elméleti téren, de a gyakorlati munkában is ütőképesek voltak. Az 1905-ös forradalom idején a pétervári szovjet élén állt, akárcsak az 1917-es események idején. 1917-ben belépett a bolsevik pártba, tagja lett a Központi Bizottságnak, októberben Lenin mellett ő irányította a felkelést. A bolsevik kormányban külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon Lenin utasítását megszegve nem hajlott a kompromisszumra ("sem háború, sem béke"), átkerült a hadügyi és a haditengerészeti tárca élére. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg megszervezésében és a polgárháború megvívásában. Nevéhez fűződött az első lágerek létrehozása, melyeket a szovjethatalom ellen lázadók izolálására szánt. A hadikommunizmus éveiben Trockij mint a "gazdaság militarizátora", a munkahadseregek szervezője szerzett hírnevet, követelve még a szakszervezetek államosítását is.

Konfliktusa Sztálinnal - akit nemes egyszerűséggel csak `pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének` titulált - még Lenin életében kirobbant. Trockij 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért. Deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben ellenzéki tevékenysége miatt 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéről, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében a pártból, 1928 januárjában Alma-Atába száműzték, végül 1929 januárjában `szovjetellenes tevékenysége` miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték.

Törökország, Franciaország, Norvégia adott neki ideiglenes otthont, de szovjet nyomásra mindenhonnan kiutasították, így a távoli Mexikóba menekült. Emigrációja éveiben a "Bjulletyeny oppozicii" című folyóiratban szervezte a "bolsevik-lenini" ellenzéket, a IV. Internacionálét, könyveket publikált, az 1936-ban megjelent Elárult forradalomban sztálini bonapartizmusként jellemezte a Szovjetunióban kialakult rendszert. Odahaza eközben mindenfajta ellenzékiség szinonimája lett a neve, a moszkvai nagy perekben őt jelölték meg az ellenzéki csoportosulások fejeként, a terrorakciók inspirálójaként, s kimondták: "mindent meg kell tenni kézre kerítéséért".

A feladatot Sztálin Pavel Szudoplatovra, az NKVD (Belügyi Népbiztosság) különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjére bízta, ő pedig az NKVD spanyolországi terrorakcióinak vezetőjét, Leonyid Eitingont (Kotovot) szemelte ki a végrehajtás megszervezésére. Két hálózatot hoztak létre, az egyiket a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányította, s ez 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de célpontjuk "megúszta" a támadást. A másik szerveződés végrehajtó figurája Ramon Mercader, egy spanyol anarchista nő fia volt (őt Gerő Ernő közvetítette Eitingonnak), aki Trockij titkárnőjén keresztül férkőzött áldozatához. Mercader jégcsákánya 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, áldozata egy nappal később belehalt sérüléseibe.

Trockij idegen földben nyugszik, hazájában máig nem rehabilitálták. Gyilkosa, Mercader jutalmul később megkapta a Szovjetunió hőse kitüntetést, s Moszkvában temették el.

(Múlt-kor/Panoráma - Máté István, Sajtóadatbank)