Benczúr Gyula

1844. január 28-án született egy nyíregyházi evangélikus családban, ahol vallásos és hazafias nevelést kapott. Kassán végezte a középiskolát, s először e felvidéki városban, a Klimkovits testvérek magániskolájában tanult festeni és rajzolni. 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián fejlesztette tudását, 1864-1868 között H. Anschütz, majd Karl von Piloty növendéke volt, s egy ideig együtt dolgozott Szinyei Merse Pállal. Korai alkotásai főleg romantikus életképek (Balatoni halásztragédia) és biedermeier arcképek (Etelka, Gizella) voltak, de Szinyei és Paál László hatására plein air képeket is festett (Erdei tájkép, Pihenés az erdőben).

Első nagy sikerét 1866-ban aratta Pesten Hunyadi László búcsúja című történeti képével. A nemzeti romantika nálunk először Székely Bertalan és Madarász Viktor műveiben jelentkezett, Benczúr művészete hozzájuk kapcsolódott, bár az ő piktúrájuk tartalmi mélységeit nem érte el. Már az olyan korai, a nemzeti érzések inspirálta művein fellelhető a kivételes ábrázolókészség és a kiváló rajztudás, mint a II. Rákóczi Ferenc elfogatása (1869) és a Vajk megkeresztelése (1876), melyeken a clair-obscure, a fény és árnyék kontrasztja érvényesül. Mestere, Piloty historizmusával szemben témái aktualitást is tartalmaztak, a nemzet elnyomása elleni tiltakozásból fakadtak.

Olasz- és franciaországi tanulmányútján főleg a barokk mesterei, Tiziano, Tiepolo, Tintoretto és Rubens hatottak rá. II. Lajos bajor király rokokó témákat rendelt nála: a XV. Lajos és Dubarry 1874-ben készült el, ezt követte a XVI. Lajos és családja a versailles-i palota megostromlásakor. A bajor uralkodó kineveztette a müncheni akadémia tanárává, s 1876-tól 1883-ig itt dolgozott. Ekkor hívták haza az első magyar művészképző, a Mesteriskola igazgatójának. Benczúr munkássága nyomán a XIX-XX. század fordulójának kedvelt műfajává vált a reprezentatív portré. Az arisztokrácia és a politikai élet alakjairól készült művei közül nevezetesek a gróf Károlyi Lászlóné, I. Ferenc József, Erzsébet királyné, Rudolf, Tisza Kálmán, gróf Tisza István, Trefort Ágoston, Mikszáth Kálmán, I. Ferdinánd bolgár cár arcmását megörökítő képei.

Kleopátra, 1911

Utolsó alkotói korszakában készült a Habsburgok szerepét kiemelő Budavár visszavétele (1896), s hasonló hangulatú volt az 1944-ben elpusztult Millenniumi hódolat is. Késői történelmi tablóin világosabb kolorit érvényesül, mint pl. a királyi vár Hunyadi-termébe tervezett nyolc monumentális kompozíció két elkészült darabján: a Mátyás fogadja a pápa követeit (1915) és a Diadalmas Mátyás (1919) című alkotásain. Számos önarcképet, továbbá mitológiai tárgyú képeket is készített: Bacchánsnő, Perseus és Andromeda. Virágokat és puttókat festett a Mályvák között és a Vénus galambjai című vásznain. Kései korszakában is alkotott néhány realista, plein-airhoz közelítő képet (Nő erdőben, Olvasó nő), és számos bibliai tárgyú képet is (Házasságtörő nő, Bűnbánó Magdolna, Jézus az Olajfák hegyén).

Benczúr a XIX. századi magyar történeti, akadémikus festészet jelentős alakja, a millennium időszakának legünnepeltebb művésze volt. 1906-ban kinevezték a főrendiház örökös tagjává, s 1910-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja; 1876 óta szabadkőműves is volt. A kor hivatalos festőjeként elhalmozták megrendelésekkel és kitüntetésekkel. Műveit kiváló rajztudás, teátrális, barokkos kompozíció, látványos, pompázatos ruházat és tartozékok, olykor naturalista megoldások jellemzik.

Benczúr Gyula 1920. július 16-án halt meg birtokán, a Nógrád-megyei Dolányban, amelyet később Benczúrfalvának neveztek el. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, valamint számos vidéki és külföldi múzeum őrzi. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

(Múlt-kor/Panoráma)