Megtalálták az elveszett maja várost
2005. október 23. 22:36
Marcello Canuto, a Yale Egyetem professzora idén áprilisban expedíciót vezetett Guatemala Peten tartományának egy nehezen megközelíthető, erdős vidékére, La Coronába - számolt be róla a Népszabadság. Már korábban is jártak kutatók a lelőhelyen, találtak is feliratos kőtáblákat, de pontosan senki nem tudta bizonyítani, melyik ősi város állt egykoron azon a helyen.
Hírek érkeztek azonban, hogy a műkincstolvajok megint kutatóárkokat ástak a területen, ezért akarta Canuto professzor újból alaposan megvizsgálni a lelőhelyet. Ám semmi érdemlegeset nem talált. Egészen az utolsó napig. Ekkor, egy templom romjai között kutatva, két, rendkívül jó állapotban megmaradt kőlapra lett figyelmes. Mindkettőn feliratok voltak. A szöveget kisilabizálva Canuto úgy érezte, megfogta az isten lábát. Megtalálta a régóta keresett maja várost, Q-t.
La Corona városát csak nemrégiben, 1995-ben fedezték fel El Peru-Waka közelében a Harvard régészei, David Stuart és Ian Graham. Gyanították, hogy La Corona azonos Q-val, de kétséget kizáróan nem tudták bizonyítani. A történet mégsem tíz éve, hanem jóval korábban, az 1960-as években kezdődött. Hirtelen addig ismeretlen, különös, vésett maja tárgyak árasztották el a műkincspiacot. Az értékes darabok közül sokat - homályos, nyilvánvalóan illegális eredetük ellenére - múzeumok vásároltak meg, többségük azonban magángyűjteményekben kötött ki. A tárgyak anyaga és stílusa alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a műkincstolvajok egy eddig ismeretlen maja lelőhelyet fedeztek fel valahol Petenben, s onnan szállítják a kincseket a dílereknek. A lelőhelyet Q-nak nevezték el a spanyol Que? Melyik? kérdőszó spanyol nyelvterületen jól ismert rövidítése alapján. Számos expedíció indult a város felkutatására, de senki nem járt sikerrel, a tolvajokat pedig nem lehetett elkapni.
A táblákat 677. október 25-én vésték abból az alkalomból, hogy elkészült a város újabb temploma. A táblák ezt az eseményt, valamint uralkodóik tetteit beszélték el. A kőlapok két, Q várost uraló királyról, K'inich Yookról és Chak Naahb' Kaanról emlékeznek meg. Egyebek között kiderül, miként kellett egy másik nagy maja város, Tikal lakóinak támadásai miatt K'inich Yooknak La Coronából Calakmulba menekülnie. Megtudjuk azt is, hogy a calakmuliak segítségével Q uralkodójának sikerült végül is kiűznie a tikaliakat Q-ból és visszaszereznie a város feletti uralmat.
A lelet alátámasztja a "királyi útvonal", vagyis a maja fővárost vazallus királyságaival összekötő útvonal eddig csak feltételezett létezését. A kőtáblák szövege szerint ugyanis La Corona, Q város a "királyi útvonal" mentén feküdt, és akkor alapították, amikor a maja birodalom fővárosa Calakmul volt, vagyis a VII. század elején. A kutatók beszámoltak arról, hogy azért csak most jelentették be a szenzációs felfedezést, mert a lelőhely biztonságos őrzését mostanra sikerült megoldani. A környék ugyanis az eszközökben nem válogatós műkincstolvajok paradicsoma. Ezért jelenleg katonák őrzik Q-t.
A cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap
- Patikusoknál tankolt első hosszabb autóútján Karl Benz tegnap
- A British Museum kincsei is a londoni metróban éltek túl tegnap
- A bélyegritkaságok a Pénzmúzeumba költöztek – új időszaki kiállítás nyílt tegnap