Brigetio Öröksége: új múzeum mutatja be Komárom római múltját
2023. április 28. 15:04 MTI
Komárom központjában csütörtökön átadták a Klapka György Múzeum új kiállítóhelyét, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontot, amelyet a hajdani Méntelep főépületéből alakítottak ki.
Kép forrása: MTI / Kovács Attila
Korábban
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntőjében példaértékűnek nevezte, hogy a város saját költségvetéséből 1,2 milliárd forintot áldozott egy új múzeum létrehozására, és hozzátette, hogy a római Brigetio beépült a komáromiak identitásába.
Úgy vélte: kevés város lett volna képes arra, hogy a gátépítés közben felfedezett római katonaváros régészeti leletei kedvéért áthelyeztesse az összes engedéllyel rendelkező műtárgy nyomvonalát.
Molnár Attila (Fidesz-KDNP), Komárom polgármestere elmondta, az új múzeum célja, hogy a Brigetio területén talált leletek bemutatásával Komárom római kori múltját összekapcsolja a modern elvárásokkal és méltó helyet kapjon a csaknem 275 ezer lelet és fotó.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az itt végzett felújítás méltó módon szolgálja a magyar történelem bemutatását és beleillik a majki remeteség és a Csillagerőd felújításainak sorába.
Számadó Emese, a múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a látogatóközpont fő attrakciója a földszinten kialakított, Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás, amely interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében 1992 óta zajló brigetiói feltárások legjelentősebb leleteit és a tudományos munka eredményeit.
Borhy László, az ELTE rektora kiemelte, hogy az intézmény a kiállítások mellett helyet ad az ELTE Ókori Régészeti Tanszék gyakorlati oktatóközpontjának, ahol az egyetemi hallgatók szakmai kurzusokon vehetnek részt.
A kiállításba kihelyezett információkat QR-kódos, négynyelvű multimédia vezető egészíti ki, valamint egy virtuálisvalóság-játék, amely egy római városba kalauzolja a látogatókat.
Az állandó kiállítás négy termében látható például egy katonai díszsisak, valamint egy tetőfedő tégla, amelybe Publius Ovidius Naso híres ókori költő portréját és nevét karcolták bele, az egyetlen ismert ókori Ovidius-ábrázolásként.
Láthatók még a polgárváros lakóházait díszítő falfestmények, amelyek mitológiai alakokat, istennőket és lakomajeleneteket ábrázolnak. A látogatók beléphetnek Jupiter Dolichenus szír hadisten Brigetióban feltárt templomába, a kiállításból kivezető folyosón pedig az ókori temetők világa tárul az érdeklődők elé.
A csontvázakkal és leletanyaggal bemutatott sírok egy rég letűnt korszak temetkezési szokásairól mesélnek. Az ókori embereket a kiállításban elhelyezett fejrekonstrukciók alapján lehet elképzelni.
Az épületben kisebb állandó kiállítások mutatják be Klapka György hőstettét és a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály történetét, amelynek egykori épületében a múzeum helyet kapott.
A látogatóközpont tetőterében látványraktárt alakítottak ki, amely a régészeti leletanyagon keresztül az őskortól kezdve mutatja be a város történetét. A látványraktár oktatótér is, ahol az egyetemi hallgatók régészeti anyagismeret kurzusait és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, múzeumi órákat tarthatnak.
A Klapka György Múzeum új székhelyét a Magyar Királyi Méntelep laktanyájának építették az 1900-as évek elején. Az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. A komáromi méntelep eredetileg 12 épületből állt, fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést.
Mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később az önkormányzat vásárolta meg az üresen álló ingatlant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.